2018. január 17., szerda

Book a Sloth Club - unboxing II


A BASC tesztdobozáról még októberben írtam nektek. Sajnos nem voltam maradéktalanul megelégedve vele, de láttam benne fantáziát, így továbbra is figyelemmel kísértem a csapat sorsát, oldalvonalról szurkolva nekik. És bár izgalmas témákat láttam, egyik sem keltette fel annyira a figyelmemet, mint a januári fantasy hősnők. 
Amennyiben rendszeresen követitek a blogot, tudhatjátok, mennyire rajongok a fantasy regényekért, tehát kézenfekvőnek tűnt egy újabb próba.

Alig győztem kivárni a január 15-ét (ami a BASC által meghirdetett szállítási időszak első napja volt), hogy végre kezemben tarthassam... de csak nem jött. Mint később kiderült, az első szállítási nap ténylegesen január 17-e volt. Ekkor már reggel rátapadtam az ablakra, úgy várva a postást, mint a Messiást. Amikor pedig megérkezett, komoly erőfeszítésembe került higgadtan kivárni, míg a bácsi kiveszi a csomagomat szépen, lassan, komótosan, ahelyett, hogy kitéptem volna a kezéből.  (A kép után spoileresen folytatom.)




Ami kézbe véve elsőként feltűnt, az a pehelykönnyű súlya, bár a bontás előtti pillanatokban ezzel valahogy nem foglalkoztam, pedig árulkodó lehetett volna...
A sors úgy hozta, hogy ismételten a kutyám, Topi társaságában láttam hozzá a bontáshoz, aki a karácsonyfa árnyékában most aztán végképp azt hitte, másodszor is karácsonyi ajándékot kap (nem tudom, melyikünk akart hamarabb a doboz aljára érni, ő vagy én). Mindenesetre a dobozkámat feltárva, a csomag tartalmát tételesen felsoroló levélke fogadott, szépen beágyazódva a selyempapír tetejébe. Rutinosan ezt most is félrepakoltam, nehogy elrontsam a meglepetést. 
A kék védőpapír alatt Arya Stark és Tű nézett velem farkasszemet (haha, micsoda szóvicc!). Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy a bennem - nem kifejezetten - szunnyadó Trónok harca fanatikus pillanatok alatt utat tört magának, és nagyjából minden más megszűnt létezni körülöttem. Halványlila fogalmam sem volt, mi lehet Arya pontosan: kép vagy könyvecske, de kiemelve már láttam, hogy füzet formája van. Amikor megfordítottam, Brienne köszöntött, én pedig kis híján táncot lejtettem, hogy kaptam egy képes füzetet... ám amikor kinyitottam, kipukkadt az álomvilágom. Szimpla, homemade üres füzet csücsült a kezemben, olyan, amit bárki el tud készíteni, ha összehajt és megtűz néhány A/4-es lapot. Öröm az ürömben, hogy legalább a "borító"  belső oldalain is ott figyelt egy-egy erős, okos, bátor hölgy a sorozatból. Én viszont jobban értékeltem volna, ha négy A/5-ös karakterfotót kapok, annak nem lett volna olcsó szaga...

A szemem ezután a doboz fénypontjára fókuszált, miközben gyanítom, az utcánkban mindenki megsüketült, mert egy Dany mini Funko várta, hogy kiemeljem. Az összefoglaló szerint a másik lehetőség egy Hermione baba lett volna, úgyhogy sokszorosan örülök, hogy a sors kegyeibe fogadott és a khaleesit kaptam. Szóval nálam ez a tétel 5/5 pontos.
Második kedvencként a vászontáskát említeném meg, amin igényes tipográfiával a Just one more chapter áll. Jó választás, hisz egy könyvmolynak lételeme az ilyen szatyor, és azzal, hogy nincs rajta kiadói/csapat logó, nem is érzem azt, hogy ingyenes reklámfelület lennék. A felirat maga pedig roppant találó. Ezért is jár a dicséret.

A doboz ezenkívül tartalmazott egy Hermione fanartot, két kis matricát könyves fanartokkal, könyvjelzőt, ami passzol a könyvhöz, rajongói üzenetet a könyv szerzőjétől, bascos mágneses naptárat, könyvet és egy olyan matricát, ami leverte a biztosítékaimat.
A könyv remek választás, nagyszerű történet, még azt se bánom, hogy nekem már megvan; a hozzáillő könyvjelző úgyszintén igényes, szép, betalált. A naptár is jópofa, egyedi ötlet. Önmagában nézve a fanart és a két karaktermatrica is cuki. 
Ami a szerző üzenetét illeti... jó, hogy már magyarul és angolul is olvasható, de egy kicsit minőségibb, nem csomagolópapír fajtájú papírt el tudtam volna viselni.
Végül, de nem utolsósorban a matrica, amin kiakadtam. Értem én, hogy vannak közösségek, amik ötletekkel látják el a csapatot, na de hogy a megvehető dobozba az ő logójukat reklámozó cucc szerepeljen, az számomra olvasóként is kínos és visszás... bloggerként meg aztán végképp. Akkor már ezerszer inkább legyen benne bascos matrica, vagy a dobozban lapuló könyv kiadójáé. 

Összességében tehát egy kicsit csalódott vagyok, számomra ez a doboz talán még a tesztdobozt is alulmúlta, egyáltalán nem érzem azt, hogy megérné az árát. Igen, tele van jópofa, tematikus dolgokkal, amik önmagukban aranyosak, megdobogtatják a könyvmoly szívét, de ha egészében nézem, 6990 forintért túl sok a filléres papírtétel, egyedül a könyv és a funko képvisel jelentősebb értéket, plusz néhányszáz forintot a vászontáska, minden más... 
Optimista vagyok, szóval a februári doboz (mágikus lények! hip-hip hurrá!) még tutira jönni fog, aztán meglátjuk, lesz-e márciusi. Bízom benne, hogy februárban végre megtapasztalhatom a meglepetésdobozokban rejlő örömmel vegyes elégedettséget. 

És akkor a doboz:





2018. január 16., kedd

Charlie N. Holmberg - Az üvegmágus



Megjelent a GABO SFF jóvoltából Charlie N. Holmberg A papírmágus trilógia második része Az üvegmágus.
Ennek örömére a Blogturné Klub négy bloggere mutatja be a késő viktoriánus kori Angliában játszódó, különleges, egyszerre sötét és szeszélyes kalandokkal teli történet folytatását, melyet a Disney tervez megfilmesíteni.


Charlie N. Holmberg: Az üvegmágus

Kiadó: Gabo SFF
ISBN: 9789634065500
Oldalszám: 232 oldal
Fordító: Márton Zsófia

Fülszöveg:
Ceony Twill folytatja papírmágusi tanulmányait, ám tanárával, Emery Thane-nel nem tud olyan könnyen dűlőre jutni, mint a tananyaggal. Amikor ő és Thane macska-egér játékba keverednek egy bosszúszomjas varázslóval, Ceonynak el kell döntenie: hagyja, hogy mások megvédjék, vagy ő próbálja megóvni a szeretteit a fenyegetéstől.
Eközben pedig olyan titok birtokába jut, amely az egész mágikus világot kifordíthatja a sarkából, és csak rajta áll, hogy képes-e megakadályozni, hogy ez a veszedelmes tudás rossz kezekbe kerüljön.
A papírmágus folytatása még magasabbra emeli a téteket, és egyaránt elbűvöli majd a fiatal és idősebb olvasókat is.

Saját véleményem:
A papírmágust minden hibája ellenére nagyon szerettem, hosszabb távon is mély nyomokat hagyott bennem, úgyhogy nagyon megörültem a viszonylag gyorsan érkező folytatásnak. Hogy mire számítottam, azt magam sem tudom, de kellőképp fel voltam vértezve egy, az elsőhöz hasonló, szívmelengető, ámde kissé szürreális kalandra. Ezzel szemben kellően megdöbbentem, hogy nem azt kaptam. Sőt, tovább megyek: Charlie N. Holmberg pont azokat az elemeket hagyta ki Az üvegmágusból, amik miatt anno levontam a pontozásból. Bizonyos tekintetben a történet előnyére vált a túlzott szürrealitás hiánya, ám hazudnék, ha azt mondanám, nem hiányzott. Remélem, a harmadik kötetben sikerül elcsípni az aranyközéputat.

A folytatásban tovább szélesedik a mágusok-, s velük együtt kedvenc tanonc-tanár párosunk világa. Miközben Ceony és Emery igyekeznek maguk mögött hagyni a Lirával történteket, s folytatni a tanulást, a háttérben sötét alakok gyülekeznek. Egy egyszerű tanulmányi kirándulás után pedig elszabadul a pokol, olyannyira, hogy nem az lesz Ceony legfőbb gondja, miként is leplezze tanára iránti érzéseit, amiről az megpróbál tudomást sem venni...  mindez a második helyre szorul.
Oké, oké, viccet félretéve Az üvegmágusban két szálon haladnak az események, folyamatosan ébren tartva a leheletnyi romantikát és a jóval fajsúlyosabb akciót. A kettő pedig gyönyörűen egybesimul, teret biztosítva a másiknak.
Romantikus alkatként szerettem, hogy ha csak óvatosan is, de kikerülhetetlenné vált a Ceonyék közt vibráló kémia.
Charlie N. Holmberg nagyon szépen kezeli, finoman építgeti a kapcsolatukat, lépésről-lépésre haladva, megfelelve a tanár-diák szabályoknak és társadalmi elvárásoknak, nem feledkezve meg a korhűségről. Ceony hebrencssége és Emery merevsége remek kontrasztot alkot, ebből kifolyólag apró gesztusaik hol mókásak, hol sóhajtozásra késztetőek.
Ám az egész nem áll meg ennyiben, ugyanis mágusaink arra kényszerülnek, hogy elhagyva otthonukat, a pezsgő fővárosban, egyszersmind sok-sok mágus előtt találják magukat, akik között bizony akadnak olyanok, akik nem nézik jó szemmel szoros barátságukat.

És akkor itt jön képbe az izgalmat szolgáltató szál, az akció. Mágus párosunknak nem véletlenül kell elhagyniuk nyugalmas otthonukat, tekintve hogy egyszerre két alak is Ceony életére tör. Egyikük életben akarja tartani és olyasmire használni, amivel pusztulás szélére sodorhatná a világot, míg másikuk szimplán csak a lány életét akarja kioltani. Hogy miért, az maradjon titok, ám azt elárulhatom, miközben Emeryék az okokat keresik, rengeteg bonyodalommal vegyes, hajmeresztő élményben lesz részük, hol élet-halál harcba bonyolódva, hol nyomok után kutatva.
A második kötetet egyáltalán nem lehet azzal vádolni, hogy unalmas, nem pörögnek az események, hisz folyamatos mozgásban vannak a karakterek. Végre képbe kerülnek a mágus világ fejesei (rendőrök, politikusok), míg a barátoknak, ellenségeknek hála újabb matériák is megmutatkoznak - nem feledve a papírt.
Ahogy az a címből kiderül, ezúttal az üveg játszik központi szerepet, ami a papírhoz hasonlóan igencsak izgalmas anyag; bizonyos tekintetben ravaszabb is - bár hozzáteszem, sérülékenysége ellenére nálam továbbra is a papír a nyerő. Szóval véres, halálos, látványos, körömrágós pillanatokból nincs hiány.
De... Nekem nagyon hiányzott a tanonckodás, az, hogy terjedelmileg is hosszabban lássam együtt az Emery-Ceony párost. Hiába erősödött a romantikus szál és kapcsolt magasabb fokozatra az akció, Az üvegmágusból pontosan az a szív hiányzott, ami A papírmágusban megvolt. Emiatt nem adom meg a maximum pontszámot.

Mindent egybevetve, bár A papírmágus trilógia közel sem tökéletes, megvannak a maga hibái, mégis egy nagyon szerethető, tartalmas, kicsit romantikus, kicsit vicces, kalandokban bővelkedő sorozat. Az én szívemet teljesen elrabolta, és azt hiszem, annál nagyobb elismerés nem is kell egy történetnek, mint az, hogy maradandó tud lenni; hogy sokszáz könyv után mit sem fakul az élmény, amit kínál.


Pontszám: 5/4
Kedvenc szereplő: Emery, Kömény
Kedvenc jelenet: csók, Emery fejezet
Negatívum: rövid Emery-Ceony jelenetek
Borító: 5/5
Sorozat: A papírmágus trilógia 2. része




Emery második kedvence


Már A papírmágusban is kiderült, Ceony mennyire szeret főzőcskézni, s jóllakatni tanárát. Eme jószokásától a második részben sem tud szabadulni, számtalanszor készít ilyen-olyan finomságot, például Thane mágus második kedvencét, a pásztor pitét.
A pásztor pite néhány hónapja piszkálja a fantáziámat, többször elhatároztam már, hogy elkészítem, de a végső lökést Az üvegmágus adta meg, úgyhogy arra gondoltam, megosztom veletek a receptet, mely nem az eredeti, de ahhoz elegendő, hogy megértsük, miért is ez Emery második kedvence.


Hozzávalók:
  • 20 dkg borsó
  • 2-3 db répa
  • 50 dkg darált sertéshús
  • só, bors
  • 0,5 liter húsleves alaplé
  • 2 ek. paradicsompüré
  • 1 db hagyma
  • 50 dkg burgonya
  • tej, margarin

Elkészítés:
1) A krumpliból, tejből, margarinból krumplipürét készítünk a szokott módon.
2) Sós vízben előfőzzük a borsót.
3) Felkockázzuk a hagymát és a répát, majd kevés olajon üvegesre pároljuk a hagymát. Ezután hozzáadjuk a felaprított répát.
4) Amikor megdinsztelődött (kb. 3-4 perc), hozzáadjuk a húst, amit fehéredésig pirítunk.
5) Ezt követően hozzákeverjük a paradicsompürét és a húslét, sózzuk, borsozzuk, majd lefedve hagyjuk főni.
6) Ha kész, hozzákeverjük a borsót, hagyjuk 2-3 percet főni együtt, majd lezárjuk a tüzet.
7) Vékonyan kivajazunk egy hőálló tálat, beleöntjük a húst (ha sok lé marad, azt leöntjük róla),, majd rákanalazzuk a krumplit és elsimítjuk.
8) Villával begereblyézzük a tetejét.
9) Sütőben addig sütjük, míg megpirul a burgonya.






Nyereményjáték


Az üvegmágusban a papír anyag mellett igen fontos szerepet kap az üveg, de legfőképpen a tükör. Ismerünk számos történetet amiben tükrökben látnak, utaznak a szereplők vagy mágikus hatalommal bírnak. Most minden állomáson képet találtok egy filmből, esetleg meséből ahol valamilyen szempontból fontos szerepet játszik a tükör. Nektek fel kell ismernetek őket, majd a Rafflecopter megfelelő dobozába írjátok be a címüket.






Nézzetek be a többi állomásra is

01/10 Könyvvilág
01/12 KönyvParfé
01/14 Insane Life
01/16 Dreamworld

2018. január 15., hétfő

Julian Fellowes - Belgravia



A General Press Kiadó jóvoltából immár hazánkban is olvasható a Downton Abbey szerzőjének, Julian Fellowes legújabb 19. Századi romantikusa, a Belgravia. Tartsatok a Blogturné Klub három bloggerével, s a turné végén tiétek lehet a könyv egy példánya.


Julian Fellowes: Belgravia

Kiadó: General Press
ISBN:
Oldalszám: 460 oldal
Fordító: Gieler Gyöngyi

Fülszöveg:
A Downton Abbey szerzőjének új könyve. Sophia Trenchard a komornája kíséretében céltudatosan halad Brüsszel utcáin; az apja irodájába tart, hogy elújságolja: sikerült meghívót szereznie a társaság egyik legfontosabb eseményére: Richmond hercegné báljára. A lány nem is lehetne boldogabb, hiszen ott végre találkozhat a szerelmével, Bellasis vicomte-tal. Sophia számára azonban ez az éjszaka mindent megváltoztat: másnap a szerelme kilovagol, hogy még egyszer utoljára megküzdjön Napóleonnal a waterlooi csatában. Huszonöt évvel később a társadalmi ranglétrán egyre feljebb emelkedő Trenchard család London legújabb, divatos negyedébe, Belgraviába költözik, és a régóta eltemetett titkok lassan napfényre kerülnek: köztük a végzetes bál beláthatatlan következményei is. Vannak azonban, akik mindent megtennének, hogy a múlt titkai a múltban maradjanak…

Saját véleményem:
Mielőtt bármibe is belekezdenék, szeretném tisztázni, hogy bár nem láttam a Dowton Abbeyt, mégis a lelki szemem előtt megjelenő képkockái (melyek számtalanszor szembejöttek már velem), valamint eme kötet gyönyörű borítójának együttese csigázta fel annyira az érdeklődésemet, hogy olvasni akarjam a Belgraviát. Végtére is szeretem a történelmi romantikusokat - gondoltam.
És ezzel el is érkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol sikerült figyelmen kívül hagynom azt az aprócska tényezőt, hogy a kiadó valamiért nem a regényes történelem sorozatba sorolta Julian Fellowes regényét... Apropó Julian Fellowes! Izgatottsággal vegyes lelkesedésem közepette még az az igen egyértelmű tény sem esett le, hogy nem egy hölgy, hanem egy úr áll a háttérben. És hogy mindez miért bír jelentőséggel, miközben ostoba fecsegésnek tűnik? Nos, a válasz egyszerre egyszerű és bonyolult.
A Belgravia nem véletlenül nem oda lett besorolva, ahova; műfaját tekintve hiába történelmi, mégis inkább mondhatnánk gondosan kidolgozott korrajznak, mintsem romantikus kalandregénynek. Hiába képezik romantikus cselekményszálak az alapját, nem kimondottan szívmelengető andalgás.
Véletlenül se szeretnék genderizálni, ám míg egy női szerző a legzordabb brit történetbe is belecsempész legalább egy picuri szívet, addig Julian Fellowes mindvégig megmarad a maga hűvös kimértségénél.
Sokat lehetne vitázni arról, melyiknek mi az előnye vagy hátránya, de felesleges. A Belgravia más tényezőkre helyezi a hangsúlyt, más olvasói réteget kíván elérni. Csak ez a réteg nem én vagyok.
Jobban szeretem az érzelmes, ha nem is túl gyorsan, de állandóan mozgásban lévő romantikusokat. A Belgravia ezzel szemben lassan hömpölygő, meglepő fordulatokat nélkülöző, családi kapcsolatokra és társadalmi szabályokra épülő történet, mely megdöbbentő realitással mutatja be a 19. századi brit életet.

A Belgraviát elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretnek elveszni a gyönyörű leírásokban, legyen szó korról, környezetről vagy akár a társadalomról. Így látatlanban is úgy gondolom, nem véletlenül került filmvászonra a Downton Abbey, mert ha Julian Fellowes valamiben zseniális, akkor az a 19. századi élet ábrázolása. Bámulatos, mennyire otthonosan mozog a század nemesei, a felkapaszkodni kívánó családjai és szegényebb rétegei között.
Annak dacára, hogy ez nem kifejezetten az én olvasói ízlésvilágomhoz passzoló kötet volt, elismerem, hogy maga a vezérfonal, miszerint a múlt eseményei kihatással vannak a jelenre, nagyon is jól felépített. Az pedig, hogy a kialakuló szituációba mennyire jól beleillenek a brit karót nyelt társadalom ellentétei, tagadhatatlan. Számomra tehát a Belgravia inkább tűnt fiktív időutazással vegyes dokumentumregénynek, mint másnak.
Egy szó, mint száz a vége: A Belgravia nagyon brit.


Pontszám: 5/3,5 (a pontozás az én ízlésemet tükrözi)
Kedvenc szereplő:-
Kedvenc jelenet: a történet eleje
Negatívum: -
Borító: 5/5
Sorozat: -




Nyereményjáték


Belgravia nem kitaláció, hanem mai napig London egyik egyik legarisztokratikusabb negyede, mely visszafogott eleganciát sugárzó klasszikus épülettömbjeivel és zárt kertjeivel gyönyörködteti a látogató szemét. Londonba hívjuk a játékos kedvű olvasókat, hogy a turné állomásain közösen fedezzük fel e csodálatos város egy-egy Belgraviához hasonlóan híres-neves negyedét. A szerencsés felfedezők között Julian Fellowes: Belgravia című könyvének egy példányát sorsoljuk ki
Ne feledjétek, a beírt válaszaitokon nem áll módunkban változtatni. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.


A ’60-as évek bohém negyedére ma már a visszafogott elegancia jellemző, a hippiket üzletemberek váltották fel. A Temze partjához simuló negyedhez olyan világhírű zenekarok neve fűződik, mint a Beatles vagy a Rolling Stones. Mostanság inkább a világ minden pontján ismert focicsapat – és szenvedélyes drukkerei – járulnak hozzá a hely ismertségéhez.




Nézzetek be a többi állomásra is

01/12 Szembetűnő
01/15 Dreamworld

2018. január 1., hétfő

2017 legjei


Az év könyve: Sabaa Tahir - Szunnyadó parázs

Viszonylag hamar, február derekán körvonalazódott, melyik lesz a 2017-es évem legkiemelkedőbb regénye, annyira mély benyomást gyakorolt rám a győztes.
A Szunnyadó parázs feszített tempójú, jól felépített, pergő történet tele emberi kegyetlenséggel, melyben Sabaa Tahir meseszerűen csodálatos világba kalauzolja az olvasót, megmutatva az ősi mítoszok és az élet legsötétebb oldalát. Ebben a kötetben tehát nem a romantikáé a főszerep, hanem a véré, próbatételeké, az elméé és a szabadságé. 
Két világ, két sors, két út, egy cél. 


Az év legrosszabb könyve: Melina Marchetta - Jellicoe Road

Minden évben sikerül belefutnom egy-egy (számomra) elvont kötetbe, ez 2017-ben sajnos többször is előfordult, így okozott némi fejtörést, melyikük hatott rám legnegatívabban. A választásom végül egy nagyon várt, mégis csalódást keltő történetre, a Jellicoe Roadra esett, ami végig rettentő szürreálisnak és elvontnak bizonyult. Sajnos sehogy sem tudtam azonosulni a tengernyi wtf dologgal, vagy éppen a lapokon megjelenő mérhetetlen kegyetlenkedéssel... de a pangó cselekmény sem csigázott fel túlzottan. 




Legjobb női főszereplő: Sepora (Anna Banks - Nemezis)

Immár sokadik éve a talpraesett csajok uralják ezt a kategóriát, nem véletlen hát, hogy ezúttal is egy olyan erős, fantasy hősnő került ki győztesen, aki történjék vele bármi, nem hagyja eltiporni vagy alárendelni magát - még egy uralkodónak sem. Sepora személyében a makacssággal vegyülő merészsége éppúgy megbabonázott, mint a benne munkáló mérhetetlen tettvágy és hűség. De akár a célorientáltságát is említhetném. Imádtam, hogy soha, egyetlen pillanatra sem ingott meg, végig kitartott elvei és céljai mellett. Éljenek a határozott nők!


Legjobb férfi főszereplő: Ridge (Colleen Hoover - Maybe Someday)

Évről évre szeretném megcsapkodni azt, aki kitalálta ezt a pontot. Olyan, mintha monogám házasságra kényszeríteném magam, holott nyilvánvalóan egy poligámista könyvmoly vagyok. De ha már muszáj választanom, akkor nem is kérdés, hogy ki az, aki leginkább elrabolta a szívemet.
Colleen Hoover minden könyvében tökéletes hímegyedekkel rukkol elő, ám Ridge számomra a tökéletes férfi. Vicces, kedves, őszinte, szenvedélyes, esendő, gitározik, és olyan lehengerlő a személyisége, hogy lehetetlenség nem pocsolyává olvadni tőle. Szóval igen, ha valahol létezik egy hús-vér Ridge, akkor még ma hajlandó vagyok hozzámenni.


Legjobb női mellékszereplő: Helene Aquilla (Szunnyadó parázs)

Ez az a kategória, ami idén a legnagyobb fejtörést okozta számomra. Hiába találkoztam remek hősnőkkel, a női mellékszereplők valahogy eltörpültek... egyet kivéve. Helene badass katona, de nem a lázongó fajtából. Szabálykövető, a birodalomhoz lojális harcos, aki komoly erkölcsi dilemmákat él meg a bajtársiasság vs. haza ellentéteinek hála. Erős karakter; lehet szeretni vagy utálni, ám az biztos, hogy hozzá fogható szereplővel nem sokszor találkozni.


Legjobb férfi mellékszereplő: Garnet (Amy Ewing - A Fehér Rózsa, A Fekete Kulcs)

A lázadó, nem teljesen normális, ámde teljességgel imádnivaló herceg olyanokat ütött ki a nyeregből, mint a Stage Dive zenészei vagy az Off-Campus hokisai. Nem véletlenül, hisz egy igazán sokrétű, szerethető figura, aki a trilógia minden részében képes volt meglepetést okozni, vagy éppen mosolyt csalni az arcomra.




Legjobb szerelmespár: Maggie & Brooks (Brittainy C. Cherry - Csendfolyó), Ridge & Sidney (Colleen Hoover - Maybe Someday)

A Sidney-Ridge és Maggie-Brooks párosok közül képtelenség egyet választani. Mind a két pár nagyon mély, intenzív benyomást gyakorolt rám. Annyira, hogy magamban éreztem őket, az érzéseiket - boldogságukat, fájdalmukat, tehetetlenségüket, vágyukat.
Lehetetlen nem belehalni egy kicsit, amikor együtt vannak, a másikkal érintkeznek, kommunikálnak, vagy egyszerűen csak vannak.
És a dolog pikantériája, hogy mind a két esetben fontos szerepet játszik a némaság.


Legjobb barátság: Owen & Elysabeth Victoria Mortimer (Jeff Wheeler - A királynő méregkeverője)

A női mellékszereplőkhöz hasonlóan a könyves barátságok sem remekeltek idén - vagy meg sem jelentek, vagy visszahúzó, ártó jellegűek voltak. Nem úgy Owen és Elysabeth Victoria Mortimer kapcsolata!
Két gyerek nagyon más jellemmel és az ebből fakadó fejlődéssel... na meg sok-sok mókás szituációval.


Legjobb szerelmi háromszög: Sidney & Ridge & Maggie (Colleen Hoover - Maybe Someday)

Sokszor hangoztatom, jómagam Johnny Depp "Ha egyszerre két embert szeretsz, válaszd a másodikat, mert ha az elsőt igazán szeretted volna, nem szerettél volna bele a másodikba" nézeteit vallom. Ebből kifolyólag soha nem sikerült még megértenem az ilyen problémáktól szenvedő karaktereket. Itt viszont nem csupán megértettem, de át is éreztem a helyzetüket (miközben dühöngtem egy sort Colleen és az élet igazságtalansága miatt). Colleennak - és általa szereplőinek - sikerült olyan megfogalmazásban tálalnia ezt a lehetetlen állapotot, ami rengeteg választ adott a kényes körülményekre. Hisz előfordulhatnak helyzetek, amikor lehetetlen választani vagy haragudni, amikor az életen és az időponton kívül nincs más hibás.


Legjobb főgonosz: A (Sara Shepard - Pretty Little Liars)

A egy remekül kitalált és felépített, okos ellenség, aki mindig mindenhol ott van, tudja ellenfelei legféltettebb titkait is, amiknek hála könnyen sakkban tartja őket. Mert hát mi félelmetesebb létezik annál, hogy napvilágot látnak az ember szennyesei? Arról nem is beszélve, mennyire creepy egy olyan főgonosz, akiről senki nem tudja ki az, miközben láthatatlanul követ és fenyeget.




Legjobb nyitókötet: A papír hercegnő

2017-ben sok fantasztikus sorozat indult hódító útjának hazánkban, néhányan ebben a listában is megjelennek, de egyrészt nem akartam minden kategóriába besuvasztani ugyanazokat a címeket, másrészt A papír hercegnő jött, látott és tarolt. Hihetetlenül addiktív regény, képtelenség letenni vagy nem még többet és többet követelni belőle. Ezek a Royal fiúk tönkre- és függővé tesznek mindenkit...


Legjobb zárókötet: Jennifer L. Armentrout - Oblivion 3.

Viszonylag kevés zárókötet akadt a kezembe, és még annál is kevesebbel voltam maradéktalanul elégedett. Jenniferre viszont mindig lehet számítani, az Oblivion trilógia utolsó darabja a korábbiaknál is élvezetesebbre sikeredett sok-sok Daemonnel.


Legjobb standalone: Penelope Ward - Stepbrother Dearest

Nem gondoltam volna, hogy pont egy ilyen kaliberű regény fog annyira kinyúlni értem és a pórusaimon keresztül belém férkőzni, mint a Legdrágább mostohabátyám, mégis ez történt. Beszippantott, s lényem legmélyén éreztem mindazt a fájdalmat, dühöt, örömöt, boldogságot, reményt, szeretetet, szenvedélyt, amit Elec és Greta. 


Legjobb magyar borító: Ashley Carrigan - Ikrek hava

Mit is mondhatnék? Elég ránézni és nyilvánvalóvá válik, miért vett meg kilóra. Szépek a színei, a páros megkapó, míg a csillagkép és az apró csillagok varázslatosak. 


Legjobb külföldi borító: Alwyn Hamilton - A homok leánya

Vallomással tartozom: imádom a fantasy borítókat. Főleg, ha jól eltalált, izgalmas háttérbe ágyazott alakok szerepelnek rajta. A homok leánya is ezt képviseli. A sötét tónusok kellően baljóslatúak, míg a kevés élénk szín megfelelően pulzáló ahhoz, hogy figyelemfelkeltő legyen. A pisztoly és a tűz pedig elárulja, mivel is van dolga az embernek. Csodálatos!




Legjobb kitalált világ: Anna Banks - Nemezis

Engedjétek meg, hogy magamat idézzem: "Van itt egy Theoriának nevezett Egyiptom, piramisok, orvostudomány, politikai dolgok, paraniként fémjelzett emberevő szirének, nem sárkány sárkányok, katonák, hormontúltengéses öcsi, keleti hangulat, mágikus képességek, és még sokáig sorolhatnám."


Legjobb díszlet: Stephanie Garber- Caraval

Egy cirkusz, ami inkább színház tele szemfényvesztéssel, szürreális, történelmi korokat idéző díszlettel. Azt hiszem, ez mindent megmagyaráz.


Legjobb harcjelenet: Aguilar, Maria vs. ellenség összecsapása (Christie Golden: Assassin's Creed - A hivatalos filmregény)

Christie Golden fantasztikus szerző, aki a történeti kötöttségek ellenére is nagyon képszerűen ír. Neki köszönhetően a spanyol inkvizíció korában játszódó assassin-templomos összecsapások épp olyan nagyvolumenűek, mint a filmvásznon.


Legdrámaibb pillanat: Szürke Alys által elkövetett gyilkossága (George R. R. Martin - Álomdalok 1., Kárhozott vidéken)

Martin újra és újra földhöz vág a maga nyers kegyetlenségével. Előbb ad, aztán megcincál, összetör és akkor és úgy döfi beléd a tőrt, hogy fel se tudj állni többé. Szürke Alys novellája a maga csattanójával egy mini Trónok harca.


Legromantikusabb pillanat: Ridge az ágyon hallgatja Sid éneklését (Colleen Hoover - Maybe Someday)

Csodálatos, egyben mélyen megindító, amikor egy siket srác testi közelségben hallgatja vágyai tárgyának hangját. (Ennél többet nem árulok el, olvassátok el!)


Legviccesebb pillanat: Éttermi tangás hecc (Penelope Ward - Stepbrother Dearest)

A mostohatestvérek közt játszódó tangás játék minden részletében vicces, ám a kiemelt jelenet fergeteges! Szexi és pimasz.


Legjobb akciójelenet: Amani és Jin vonatos menekülése (Alwyn Hamilton - A homok leányai)

A bejegyzésemben utaltam rá, mennyire képszerűen ír Alwyn Hamilton, hogy nem egy ponton éreztem úgy, mintha filmet néznék, netán részese lennék az adott szituációnak. Az egyik legintenzívebb példája ennek a western akciófilmekbe is beleillő látványos, vérpezsdítő üldözés-menekülés. 




Legjobb disztópia: Sabaa Tahir - Szunnyadó parázs



Legjobb YA: Jena Evans Welch -Love & Gelato



Legjobb New Adult: Colleen Hoover - Maybe Someday



Legfülledtebb könyv: Elle Kennedy - The Score



Legjobb történelmi romantikus: Sabrina Jeffries - Mire vágyik egy herceg?



Legjobb fantasy: Jeaniene Frost - Első lobbanás



Legjobb gyerekkönyv: Matt Haig - A lány, aki megmenti a karácsonyt



Legjobb novella: Julianne Donaldson - Edenbrooke örököse



Leghumorosabb könyv: Rick Riordan - Percy Jackson és a görög istenek

2017. december 30., szombat

Alwyn Hamilton - A homok leánya



A Maxim Könyvkiadó jelenteti meg Alwyn Hamilton: A homok leánya című regényét, amely A sivatag lázadója sorozat első része. A szerző 2016-ban a Goodreads Choice Awards legjobb debütáló szerzője lett, a regény pedig a Best Young Adult Fantasy and Science Fiction kategória finishébe került. Egy igazán izgalmas, misztikummal átszőtt kaland vár rád Amani mellett ebben a regényben! Érdemes követni az állomásokat, a kiadó felajánlásában egy példány kerül kisorsolásra a regényből játékunk megfejtői között.


Alwyn Hamilton: A homok leánya

Kiadó: Maxim Kiadó
ISBN: 9789632618487
Oldalszám: 296 oldal
Fordító: Béresi Csilla

Fülszöveg:
Egy mesterlövész. Egy álmodozó. Egy piszok jó hazudozó.
Bár Mirádzsi sivatagjait már az emberek uralják, az elhagyatott, vad területeken még mindig a mitikus lények irányítanak, és az a hír járja, hogy a dzsinnek mágiája sem veszett el. Az emberek számára ez egy könyörtelen hely, pláne ha az illető szegény, árva vagy nő.
Amaniról mindhárom elmondható. Tehetséges lövész, aki remekül céloz, azonban nem tud elszabadulni Porfészekből, ebből a halálra ítélt kisvárosból, ahol két lehetősége van a jövőre nézve: megházasodik vagy meghal.
Ám egy nap találkozik Jinnel, a karakán, jóképű idegennel, aki tökéletes szökési tervet tár elé. Bár Amani hosszú éveken át álmodozott az otthona elhagyásáról, azt sohasem gondolta, hogy egy körözött szökevénnyel menekül majd, ráadásul egy mitikus lovon vágtatva el a vérszomjas Szultán serege elől. Arra pedig végképp nem számított, hogy beleszeret a titokzatos idegenbe, aki nemcsak a sivatag titkait mutatja meg neki, de felfedi, ki is valójában a lány, és milyen nagy dolgok várnak rá.

Saját véleményem:
Kislányként rajongtam az Aladdinért, teljesen megbabonázott a szegény, egyben gazdag világ, a tengernyi homok és a távol-keleti varázslat. Felnőve mit sem csökkent lelkesedésem. Éppen ezért örülök, hogy az arab kultúra egyre nagyobb teret hódít magának a fantasy műfajában, és olyan ősi mesékkel ismertet meg minket, amik nem csupán újak, de lélegzetelállítóak is. Ráadásként pedig önmagában is szuper hangulati alapot szolgáltat a perzselő hőség, a végeláthatatlan homok, akárcsak az ezerszínű, tarka kelmék és az azok takarásában rejtőző, beszélő tekintetű emberek birodalma.
Alwyn Hamilton mindezt előszeretettel alkalmazza is a "minél többet megmutatni" elv alapján, így A homok leányában hangsúlyos szerep jut a környezetnek. A szereplőket körülvevő világ éppoly részletesen rajzolódik ki, mint jellemük.
Nemegyszer éreztem úgy, mintha az én bőröm alá is beitta volna magát a homok, míg máskor ott kuporogtam egy karaván tagjai között és hallgattam évezredes meséiket, mintha csak egy lettem volna közülük. Alwyn Hamilton baromi filmszerűen ír, az általa megalkotott képi világ olyan éles és valósághű, mintha háromdében látná az ember. Jó értelemben vett hatásvadász módon használja ki az arab mitológia elemeit, s sorakoztat fel ijesztő, látványos, vagy éppen lélegzetelállítóan izgalmas jeleneteket. Mi több, a keleti kultúra mellett még egyedi komponensként a western is befigyel. Bizony, jól olvassátok, A homok leánya vérbeli arab western!

Ha most azon töritek a fejeteket, mégis miként fér össze e két világ, elárulom, nagyon is jól. Mit jól? Zseniálisan! Mintha szerves részei lennének egymásnak. Alwyn Hamilton játszi könnyedséggel olvasztotta össze a karavánokkal, dzsinnekkel és mindenféle ősi lényekkel teli sivatagot az azt átszelő gőzmozdonyokkal, bányászélettel és lőpárbajokkal. Észre sem lehet venni, hol kezdődik az egyik, s hol ér véget a másik.
Részben tehát ennek a vegyes kultúrából megalkotott világnak köszönhető a sorozat egyedisége, míg a siker másik felét az erős karakterek és az ő életútjukkal szorosan összefonódó cselekmény adja meg.
A szerzőnek ebben a tekintetben is sikerült maradandót alkotnia régi-új elemek felhasználásával, végtére is a jobb sorsra érdemes, erős hősnők és a titokzatos férfiak bajtársias együttműködése éppúgy megunhatatlan, mint a rejtőzködő lázadóké, akik képesek életüket kockáztatni hazájuk jobbá tételének érdekében.

És hogy miről is szól pontosan a történet? Egy hányattatott sorsú, elárvult lányról, aki egymaga száll szembe a világgal, és próbál meg kitörni a neki szánt sors fogságából.
Amani sokáig kuporgatott pénzét egyetlen esélyre teszi fel, bízva lövész képességében. Minden vágya, hogy a gazdag, és legfőképp szabad városba, Izmanba szökhessen, oda, ahol nagybátyja nem akarja sokadik feleségeként. Csakhogy az estén minden balul sül el, Amani pedig összeismerkedik egy körözött idegennel, aki másnap még nagyobb galibába sodorja. Innentől kezdve a lány és Jin sorsa szorosan összefonódik, tekintve hogy kénytelenek egymás társaságában menekülni.
Ebben az esetben a menekülés az a kulcsszó, ami viszonylag sokáig képezi a cselekmény központi részét. Ugyanis azzal, hogy a szultán emberei látták Amanit Jin társaságában, egyaránt célponttá válnak, s akarva-akaratlanul társakká kovácsolódnak.
Ám kapcsolatuk közel sem ennyire idilli. Hiába vibrál tagadhatatlanul kettejük közt a kémia, adok-kapok játékot folytatnak, és habár mindent elkövetnek, hogy a másiknak keresztbe tegyenek, ha a helyzet úgy hozza, vállt vállnak vetve néznek szembe az eléjük gördülő akadályokkal: legyen szó hatalmas seregről, vonatos üldözésről, egy karavánba való beépülésről, mentési kísérletről vagy félelmetes teremtmények támadásáról.
S miközben Amaniék átélik ezt a sok kalandot, megismertetnek minket tengernyi mesével, legendával és saját világuk történetével, melyekben a mágikus lények éppoly veszélyesek, mint az emberek.
Mindez azonban csak a kezdet, amit egy fordulatokban és látványos akciókban bővelkedő folytatás tesz még tökéletesebbé. Egy olyan, ahol azt hiszed, már mindent tudsz, majd ráébredsz, hogy közel sem.

Boldog vagyok, hogy az évet egy ennyire különleges, egyszersmind erős regénnyel zárhatom. Imádom a tüzes, ami a szívén, az a száján típusú hősnőket, akik egészségesen kezelik a saját és mások élete közti egyensúlyt, és ha kell, igenis a sarkukra állnak vagy önzőn viselkednek. Amani mindezt magában foglalja, míg Jin az én vakmerő Aladdinom.
Egyedül azt sajnálom, hogy Alwyn Hamilton a sorsdöntő ütközeteket lightosabbra vette annál, amire képes lett volna, noha értem, miért. A homok leánya csupán egy felvezető, de ahhoz lehengerlő. Kérem a folytatást!
Szívből ajánlom mindenkinek, aki szeretne egy igazán kalandos, látványos, jól felépített fantasy-t olvasni sok-sok mítosszal, melyet az arab western hangulat varázsol még egyedibbé. Ó, és fiúk is bátran próbálkozhatnak vele, kellően unisex, és (számomra fájdalmasan) romantika mentes.


Pontszám: 5/4,5
Kedvenc szereplő: Amani, Jin, Shazad
Kedvenc jelenet: spoileres lenne, úgyhogy lakat a számon, de pl. az a két csók! (az volt az én karácsonyom)
Negatívum: inkább fordítói negatívum, a hanemektől még mindig kikészülök
Borító: 5/5
Sorozat: A sivatag lázadója 1.
Megtetszett? Vidd haza!




Öltözék útmutató


Shemagh: (kefijjey) az egész arab világban ismert és használt kiegészítője a viseletnek. Legtöbbször pamutból készülő, kb. 120x120 cm-es, mintás kendő apró csomózott bojtokkal a szélein. Mintázata sokféle lehet.

khalat: laza, hosszú ujjú, selyemből vagy pamutból készült köntös, mind a férfiak, mind a nők viselik, bár különböző stílusokban. A díszített változata ünnepi ruhaként szolgál. Jól véd a nyári/nappali melegtől és a téli/éjszakai hidegtől.


A regény mitológiai lényei


buraqi: Sivatagi csodaparipa. Ősi Lény, mely szélből és homokból formálódott még a halandók teremtését megelőző időkben. Fáradhatatlan, felfoghatatlanul gyors. Képes hús-vér állattá - vadlóvá - válni, ám amint vassal érintkezik, úgy is marad.

dzsinn: Isten saját tűztestéből, elsőként teremtette az örökéletű lényeket. Vér helyett tűz kering az ereikben. Csak igazat mondhatnak. Minden lény közül a legeszesebbek. Fontos a nevük, aki a birtokába jut, segítséget kérhet tőlük, de éppenséggel le is béníthatja őket.

demdzsik: Dzsinnek és földi asszonyok gyermekei. Különleges ismertetőjeggyel rendelkeznek, mindannyiuknak van valamilyen képessége. Egyesek hamis illúziót tudnak kelteni, míg mások alakváltók, de rengeteg egyéb képesség létezik. Halhatatlanok.

hullarablók: Magas, arctalan alakváltók, akik az emberi húst felfalva annak az alakját veszik fel, akit bekebeleztek. Nappal nem támadnak, a fény, akárcsak a vas, ártalmas számukra.

lidércek: Apró termetű, bőregérre hajazó lények, melyek az alvók (vagy sötétben bolyongók) mellkasába vájják fogukat. A félelmek táplálják őket, míg azokat szívják, az egész emberi lelket felélik. Nappal nem támadnak, a fény, akárcsak a vas, ártalmas számukra.

rokmadár: Óriási madár, Ősi lény.

Ősi Lények: Az Egyetlen Teremtő Isten földi küldöttei.

Világpusztító: A Föld gyomrából emelkedett ki, fekete óriáskígyót hozva magával, s egykor elnyelte a Napot. Gyermekei a hullarablók

vas: Egyedül a vas tartja távol vagy öli meg az Ősi Lényeket. Halandóvá igézi azt, aki hozzáér.




Nyereményjáték


Sivatagi érdekességeket kaptok feladványként, minden állomáson egy-egy kép szerepel. Egy kis kutatómunkával meg kell fejtenetek, hogy a természeti jelenség melyik országban található. Írjátok be az ország nevét a rafflecopter doboz megfelelő sorába!
A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre a megküldött értesítő levélre válaszolni. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.


3,6 km hosszú, 1,9 km széles szikla a sivatag közepén, egyedülálló látványosság.





Nézzetek be a többi állomásra is

12/23 Kelly és Lupi olvas
12/30 Dreamworld
12/31 Deszy könyvajánlója

2017. december 26., kedd

Kass Morgan - Hazatérés



A Maxim Könyvkiadó jelentette meg Kass Morgan: Hazatérés című regényét, amely a The 100 sorozat harmadik része és az azonos című amerikai tv széria forgatókönyvének alapjául szolgált. Folytatódnak a Százak kalandjai, a Kolóniáról újabb űrkompok érkeznek és a Földlakók nem örülnek az újabb “betolakodóknak”. Érdemes követni az állomásokat, a kiadó felajánlásában három példány kerül kisorsolásra a játékunk megfejtői között.


Kass Morgan: Hazatérés

Kiadó: Maxim Kiadó
ISBN: 9789632618548
Oldalszám: 312 oldal
Fordító: Őri Péter

Fülszöveg:
A százaknak eddigi legnagyobb kihívásukkal kell szembesülniük. Merthogy… az emberiség hazatér.
A vad, zavaros környezet ellenére a százaknak sikerült valamiféle rendet kialakítaniuk a Földön. Ennek a kényes egyensúlynak az újabb űrkompok érkezése vet véget. A landolók a szerencsések köze tartoznak, a Kolónián ugyanis fogytán volt az oxigén. De ahogy mondani szokták, a szerencse mulandó. Az alkancellár erőszakos törekvései és a vad földi lakók minden életet veszélybe sodornak. Mindeközben Wells és Sasha pengeélen táncolva próbálja elérni a békét, mit sem sejtve a szerelmüket fenyegető baljós erőkről; Glass és Luke a sorsot kísértik, amikor egy meghitt erdei házban védtelenül magukra maradnak; Clarke a szüleit kutatja, miközben élete szerelme, a fékezhetetlen Bellamy múltja halálos veszélyekkel fenyegetve mutatja meg, hogy még nem merülhet feledésbe. Eljött tehát az ideje, hogy a százak összefogjanak, és harcba szálljanak a Földön megtalált szabadságért, máskülönben elveszíthetik mindazt, amit addig szerettek.

Saját véleményem:
Minden évben értetlenül állok a könyvek (itthoni) alulértékeltsége előtt. Emberek, ez egy lehengerlően jó sorozat! Mit jó? Zseniális! Tessék esélyt adni neki, higgyétek el, nem fogjátok megbánni. Főként, ha nem láttátok a filmváltozatot, mert meggyőződésem, hogy ez a kulcs.
Kass Morgan regényfolyama jól kidolgozott, szövevényes, apró cliffhangerekkel teli, kalandos sztori, melynek lendülete viszi magával az olvasót.
Most, hogy ezt tisztáztuk, lássuk a Hazatérést:

A harmadik kötet ugyanott veszi fel a fonalat, ahol az előző véget ért. A Százak végre viszonylagos nyugalomban boldogulni látszanak, miközben Glass és néhány(száz) kolóniai a Föld felé tart. Landolásuk számos veszteséget követel, óriási pusztítást okozva csapódnak be. Többen életüket vesztik, míg a túlélők többsége ellátásra szorul. A feladat Wellsék csapatára hárul, akik mindent megtesznek, hogy mentsék egykori társaikat. Ám míg Clarke éjt-nappallá téve ápolja a sebesülteket, Octavia rögtönzött árvaházat nyit, Wells pedig jó vezetőhöz híven intézkedik, addig Bellamy számára nem marad más, mint a bujkálás, ugyanis az utasok között ott rejlik Rhodes, az alkancellár és megannyi katona. Például az, aki többször is molesztálni próbálta Clarke-ot.

A történet első része a hazatérés okozta káoszra koncentrál, meglehetősen életszerűen ábrázolva az eset hátterében álló tragédiát - a sérülteket, veszteségeket, valamint a Kolónia sorsát. És akárcsak korábban, úgy most is láthatjuk az érme mindkét felét. Azt, hogy miként élik meg a járulékos dolgokkal együtt a Százak közt lévő narrátoraink (Clarke, Bellamy, Wells) a többiek csatlakozását, illetve hogy mennyire új és kirekesztett érzés kolóniaiként (Glass) belecsöppenni valamibe, ami teljesen idegen.
Kass Morgan remekül mozgatja, egyszersmind prezentálja a két oldalt. Mint ahogy sikerült kiküszöbölnie az ismétlés feelinget is.
Könnyű lenne ugyanis beleesni abba a hibába, hogy Glassék érkezése hasonló menetrendre épüljön, mint a Százaké, szerencsére itt erről szó sincs... hála a drága alkancellárnak, aki olyan pökhendiséggel sétál be a táborba és veszi át az irányítást, mint Ratcliff kormányzó a Pocahontasban.
Rhodes (aki már a Kolónián is megannyi szemétségért volt felelős) nemes egyszerűséggel kinevezi magát főnöknek, s mindent az uralma alá von, új törvényeket vezetve be - ezzel mintegy megfosztva a Százakat a korábban nekik tett ígéretektől.
Önmagában ez a szituáció is rengeteg bonyodalmat ígér, és a kialakult helyzet is érdekes esettanulmányként szolgál (pl.: jócskán átrendezi az erőviszonyokat és felbolygatja az életet), ám az alkancellár első ügye még tovább fokozza az izgalmakat, azzal, hogy elfogatja Bellamy-t, s méltónak vélt büntetést szab ki rá...
Kass Morgan eme húzással újabb bonyodalmat hozott a történetbe, ami a korábban napvilágra került információk és kialakult kapcsolatok értelmében alapjaiban rengette meg a sorozatot, olyan helyzeteket alakítva ki, amik azt jelzik: az igazi küzdelem még csak most kezdődik. Tulajdonképpen olyan, mintha visszarepülnénk a történelemben.

Imádom a 100 könyvekben, hogy miközben az akciódús helyzetekre is nagy hangsúly kerül, az egyéni karakterdrámák sem szorulnak háttérbe. Mindegyik főbb szereplőnek megvan a maga tragédiája, ami ugyan folyamatosan, részről részre épül/bontakozik ki (ehhez a visszaemlékezések is hozzájárulnak), de közben a jelenben is valamiféle bonyodalmul szolgál. Legyen szó testvéri kötelékről, szerelemről, barátságról vagy árulásról, mind zseniálisan működik. Ráadásul mindannyian kiforrott, önálló személyiséggel rendelkező figurák.
Az én kedvencem továbbra is a Glass-Luke, valamint a Bellamy-Clarke páros, amiknek tagjai a Hazatérésben ugyancsak izzasztó, életveszélyes és megható pillanatokkal kénytelenek szembenézni. Szeretem bennük, hogy nem tökéletesek, nincsenek túlidealizálva, mindannyian követnek el hibákat, mégis többrétűek és ha kell, kemények a habitusuknak megfelelően.

Egyetlen negatívumot tudnék csak megemlíteni a harmadik résszel kapcsolatban, méghozzá az első nagyjából hatvan oldal vontatottságát, ami jelentős részben a hosszú belső monológokból fakad. Ezt leszámítva minden sorát imádtam, és alig várom, hogy a kezemben tarthassam a negyedik kötetet!
Ajánlom a sorozatot mindenkinek, aki szereti a pörgős, akció- és eseménydús posztapokaliptikus disztópiákat, valamint a szövevényes háttértörténetet szolgáltató karaktereket.
Előre is elnézést: A 100 egy rohadt jó könyvsorozat! Felejtsétek el a sorozatot és adjatok a regényeknek egy esélyt. Megérdemlik.


Pontszám: 5/4,75
Kedvenc szereplő: Bellamy, Clarke, Glass, Luke
Kedvenc jelenet: Glass és Wells találkozása
Negatívum: dialógusok hiánya
Borító: 5/5
Sorozat: 100 sorozat 3. kötete
Megtetszett? Vidd haza! 




Nyereményjáték


Mostani játékunk azoknak szól, akik olvasták az előző részeket: idézeteket kaptok, amit fel kell ismernetek, melyik szereplőtől hangzottak el. A karakter nevét írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésükre a megküldött értesítő levélre válaszolni. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz.


Én vettem el a gyógyszereket.




Nézzetek be a többi állomásra is

12/17 CBooks
12/26 Dreamworld

2017. december 23., szombat

Matt Haig - A lány, aki megmenti a karácsonyt



A Kolibri Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Matt Haig A lány, aki megmenti a karácsonyt című mesekönyve, a nagysikerű A fiú, akit Karácsonynak hívnak folytatása. Ennek örömére a Blogturné Klub hét bloggere csizmát ragadott, hogy előkerítse Ameliát, az egyetlen embert, aki még hisz, mielőtt veszélybe kerülhetne az ünnep. Hisz tudjátok, remény nélkül nem léteznének csodák.


Matt Haig: A lány, aki megmenti a karácsonyt

Kiadó: Kolibri Kiadó
ISBN: 9786155591563
Oldalszám: 336 oldal
Fordító: Magyari Andrea

Fülszöveg:
Ahol A fiú, akit karácsonynak hívnak véget ért, ott kezdődik ez a könyv.
Szenteste van, ám minden a lehető legrosszabbul alakul. Ádáz úr dologházba zárja Ameliát, a remény fénye egyre halványabban pislákol, Karácsony apó pedig tudja, hogy meg kell találnia a kislányt, különben veszélybe kerül az ünnep csodája.
A nehéznek ígérkező küldetésben azonban nem marad magára: nemcsak a koboldok, a rénszarvasok, hanem maga az angol királynő, sőt egy macskakedvelő, Charles Dickens nevű férfi és egy önzetlen, tiszta szívű konyhásasszony is a segítségére siet, hogy meg tudja menteni Ameliát.
Csakhogy mindeközben Koboldfalván a feje tetejére áll a világ. A meseglimpik ármányt szőnek, felbujtják a trollokat, Bohó pedig mit sem sejtve a vesztébe rohan…

Saját véleményem:
A fiú, akit Karácsonynak hívnak a tavalyi évem egyik legmeghatározóbb olvasmánya volt, azóta vártam, hogy kezemben tarthassam a folytatást.
A lány, aki megmenti a karácsonyt önálló kötetként is kezelhető, ám tagadhatatlan, hogy az előzmények ismeretében sokkal komplexebb élményt nyújt, mint önmagában. Az viszont biztos, hogy mind a két történet egyaránt szívetmelengető, tanulságos, aranyos, hol szomorú, hol pedig vidám. Matt Haig pontosan tudja, hogyan kell hatni az olvasó érzelmeire. Főleg a felnőttekére.

A történet két szálon halad. Az egyiken régi ismerőseink, Karácsony apó és a koboldok életét követhetjük figyelemmel, míg a másikon a címadó kislány, Amelia hányattatott sorsával ismerkedhetünk meg. Mindkét szál egyaránt hangsúlyos és izgalmas, egy idő után pedig nagyon is összefüggnek.
Karácsony apóéknál épp csak beindul a karácsonyi ajándékozás, amit egyetlen kislány hite lát el elegendő reménnyel, másnéven csodával. Így bár döcögősen, de sikerül teljesíteni a feladatot, s megajándékozni minden gyermeket. Ám a következő évben a trollok váratlan támadást indítanak Koboldfalva ellen, ráadásul az egyetlen reményt nyújtó ember is elveszti hitét.
Amelia az év legszebb ünnepén kénytelen végignézni édesanyja haláltusáját, ami önmagában is fájdalmas, ám azzal, hogy megjelenik a helyi dologház vezetője, Ádáz úr, és elszakítva tőle macskáját, magával hurcolja, a kislány végképp összeomlik. Karácsony viszont nem létezik csoda nélkül, úgyhogy Karácsony apó útra kél, hogy megmentse őt.

Nagyon szeretem Matt Haig kendőzetlen őszinteségét. Azt, hogy nem fél a gyerekek elé tárni az élet árnyoldalát, megmutatni nekik, milyen szörnyűségekre képesek a felnőttek vagy maga a sors. A másik kezével viszont ad: reményt, csodát, hitet és örömöt. E két ellentétes érzelem teszi különlegessé regényeit, melyek emiatt egyben kortalanná is válnak.
Huszonhat éves fejjel pityeregtem, nevettem vagy épp (képletesen) körmömet rágva izgultam kedvenceimért, akik hol mesés, hol nagyon is valós problémákkal voltak kénytelenek megküzdeni.

Míg A fiú, akit Karácsonynak hívnak azt mutatta meg, milyen volt Karácsony apó gyerekkora és hogy miként lett a magányos kisfiúból jó kedélyű, körülrajongott Mikulás, addig a folytatásban pedig arra derül fény, milyen problémákkal kellett megküzdenie a karácsonyi hagyománynak, mely mostani életünk szerves részévé vált. És, ha valamit tanulságul szűrhettünk le Nikolas révén, az az, hogy nem minden könnyű, de kellő akarattal bármi megvalósítható vagy elérhető.
Ezt kell megtanulnia az embereknek - Ameliának is. (Aranyos ötlet volt Matt Haigtől, hogy az első részben egy kisfiú, míg a másodikban egy lány kapott főszerepet.)
Amelia sok tekintetben hasonlít Nikolashoz; ő is szegény családból származik, elveszti családját és a "gyámja" megpróbálja megkeseríteni életét. Dickensi figura... nem véletlenül. A kislány kedvenc szerzője Dickens, aki hús-vér valójában is megjelenik a történetben.
Ameliára visszatérve: roppant szerethető, talpraesett kislány, aranyos hanggal - amolyan női Twist Olivér.

Mindent összevetve, A lány, aki megmenti a karácsonyt is épp olyan izgalmas, kalandos és tanulságos történet tele sok-sok csodával, mint elődje. Matt Haig könyveit csak ajánlani tudom mindenkinek - felnőttek és gyerekek számára egyaránt élvezhető, igaz más-más okból. Gyönyörű, megható, értéket közvetítő mesék, csodaszép köntösbe csomagolva. Olvassátok!


Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Karácsony Apó, szarvasok, Bohó és családja, Amelia és a cicája, stb.
Kedvenc jelenet: az egész könyv úgy kedvenc, ahogy van
Negatívum: Amelia édesanyjának halála... az olyan szomorú
Borító: 5/5
Sorozat: A fiú, akit karácsonynak hívnak folytatása




Nyereményjáték


Tudjátok, mi kell a csodához? Remény. Remény nélkül nem lennének csodák – karácsony sem. Azzal, hogy Ádáz úr dologházba zárja Ameliát, az egyetlen embert, aki hisz, komoly veszélybe kerül az ünnep.
Így hát mostani játékunk során az összekevert betűket helyes sorrendbe rakva (néha két szót vagy nevet kell kapnotok) megkapjátok, mi mindenhez kell remény, hogy megvalósulhasson ez a csodás ünnep.
Figyelem! A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére, hogy válaszoljon a kiküldött értesítőre, ellenkezőleg újat sorsolunk. Továbbá a kiadó csak magyarországi címre postáz!


ravaszkosrén




Nézzetek be a többi állomásra is

12/17 Olvasónapló
12/18 Szembetűnő
12/19 Könyvvilág
12/20 Zakkant olvas
12/21 Deszy könyvajánlója
12/22 KönyvParfé
12/23 Dreamworld