2016. július 31., vasárnap

Nyírd ki ezt a naplót kihívás - 14. nap



A Maxim Kiadó jóvoltából nálunk is megjelent a Nyírd ki ezt a naplót - és alkoss valami újat! c. interaktív könyv, mely nem csak kreativitásra sarkallja gazdáját, hanem szórakoztatja is. Mi több, stressz levezetésére is kiválóan alkalmas.
A feladatok igen sokszínűek, és bár elsőre meghökkentőnek bizonyulnak, egy valamire való könyvmoly számára pedig egyenesen szentségtörésnek, mégis pont a sokkolás és a komfortzónából való kimozdítás a céljuk.
Hitetlenkedésem és belső tiltakozásom ellenére úgy döntöttem, én is belevágok a rongálásba/alkotásba, melynek folyamatát július és augusztus során, lépésről-lépésre veletek is megosztom képekkel, animációkkal, videókkal illusztrálva.
Tartsatok velem a kihívás során, szerezzétek be a saját naplótokat, és játsszunk együtt! Bátorságotok jutalma nem marad el, augusztus végén két aprócska nyereménycsomagot sorsolok ki azok között, akik velem tartanak. 


Keri Smith: Nyírd ki ezt a naplót - és alkoss valami újat

Kiadó: Maxim Kiadó
ISBN: 9789632616780
Oldalszám: 224 oldal
Fordító: Loósz Vera

Fülszöveg:
Mindig azt mondták, hogy vigyázz a könyveidre? Most felejtsd el! Ha van benned egy kis romboló hajlam, hogy összegyűrj, szétvágj, átlyukassz vagy összekoszolj egy könyvet, eljött a te időd. Végre itt egy napló, amivel azt tehetsz, amit csak akarsz. Sőt utasítanak rá…
Keri Smith zseniális alkotása, mely több millió példányban kelt el már világszerte, megmozgatja a fantáziádat, elragadja a képzeletedet, és úgy érezheted, te is képes vagy valami hihetetlen dolgot létrehozni.
Győzd le a félelmedet az üres oldalak iránt, és tapasztald meg az igazi kreativitást!




Tizennegyedik nap


44. lépés - Matrí élefazssiv


Nevetni fogtok, de több hetembe került, mire rájöttem, mit is akar ez a feladat. Már mindenre gondoltam, de az "Írj visszafelé!" sehogy sem állt össze. Aztán amikor megvolt, kicsit jegeltem a témát; egészen addig míg kezembe nem került a Silber második része, melyben megemlítették a palindromokat. Onnantól kezdve egyenes út vezetett a "Géza, kék az ég." típusú játékig. Erre az oldalpárra tehát csupa palindrom szó és mondat került, kialakítva belőlük egy csigát és virágot is.
A háttér színezésére pedig egyszerű aszfaltkrétát használtam.


45. lépés - Ha a fantázia elszabadul....


Egyszer volt, hol nem volt.... Történt egyszer, hogy a Facebook kezdőlapomat görgetve, Deszy oldalán belebotlottam egy "Mi a te fantasy történeted címe" típusú vicces képbe, melyből nekem a "The Sword of Moss and Dust" jött ki, és mivel addigra a kánikula az agyamra ment, elképzeltem Moha és Por király lovagjának történetét. Innen már csak egyetlen lépés vezetett addig, hogy novella formájába öntsem, és ha már lúd, legyen  kövér alapon felhasználjam a naplómban is.
Kölcsönkértem tehát anyu tollát, és írott alakba öntöttem az agymenésemet. Legalábbis a felét, mert a vége sajnos nem fért már ki - az egyenlőre egy word dokumentumban ücsörög.


46. lépés - Vigyázat a kukkolással!


Ennél a feladatnál mindenképp dupla megvalósítást terveztem - egy rajzosat és egy valódit.
A víz és a napló viszonyáról Szörnyeteg ominózus fürdőzős jelenete jutott eszembe, úgyhogy ezt rajzoltam meg. A háttér esetében sima krétát alkalmaztam, a képnél ceruzát, míg Szörnyeteget és a kádját vízfestékkel keltettem életre. 
Az eredeti elképzelésemben szerepelt egy zuhanyfüggöny is, ám végül a gyakorlati megvalósítás nem jött össze, helyette egy sütőpapír csúsztattam a könyvbe, hogy picit homályosítsa a rajzot (amit teljes pompájában lentebb azért láthattok). 
Miután ezzel megvoltam, a kis drágámat valóban is elzavartam tusolni, a művelethez kapott egy műanyag sapkát (ami eredetileg melírozáshoz van, de pszt!, nehogy megtudja), tusfürdőt és törcsit. A kezdeti tiltakozása ellenére még mindig bent lubickol... lassan uszonyt növeszt.



Nézzetek vissza máskor is, folytatjuk kihívásunkat!





Megtetszett? Szerezz egyet te is!





Nyereményjáték


Egy kihívás nem igazi kihívás, ha nincs valami aprócska tétje! Tartsatok velem a napló kinyírásában, és augusztus végén kisorsolok egy szerencsés nyertest, aki gazdagabb lesz néhány dedikált könyvjelzővel és könyves relikviával.
Hogy ehhez mit kell tennetek? Szerezzétek be a Nyírd ki ezt a naplót! egy példányát, csináljatok meg belőle legalább egy feladatot, melynek fényképes bizonyítékát küldjétek el a www.dreamworld.books.blog@gmail.com e-mail címre, és extra pontokért kedveljetek néhány facebook és instagram oldalt.
Ha pedig augusztus végéig valamilyen oknál fogva nem sikerülne beszereznetek a naplót, sebaj. Egy szerényebb könyves relikviás csomag azok között is gazdára talál, akik megosztják a blog kihívásának bármely napját, és kedvelik a rafflecopterben látható oldalakat.
Fontos! Csak Magyarország területén belül tudok postázni, illetve a nyereményjáték teljesen független a kiadótól.


a Rafflecopter giveaway

Ugron Zsolna - Úrilányok Erdélyben



A Libri Kiadó jóvoltából újra megjelent Ugron Zsolna Úrilányok Erdélyben című regénye, az Úrasszonyok trilógia első része. Ennek örömére a Blogturné Klub három bloggere útra kel, hogy Annával együtt fedezze fel a csodálatos szépségű Erdélyt, megismerje annak történetét, és hogy figyelemmel kísérjen egy szárba szökkenő románcot.

2016. július 28-tól minden harmadnap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is!


Ugron Zsolna: Úrilányok Erdélyben

Kiadó: Libri Kiadó
ISBN: 9789633108345
Oldalszám: 256 oldal

Fülszöveg:
Anna tévés újságíróként dolgozik, és fiatal francia festő barátjával éli irigylésre méltó budapesti életét.
Egy erdélyi út során megtudja, hogy egyre több, Magyarországon vagy nyugaton élő örökös költözik vissza régi családi birtokaikra, hogy új életet leheljenek a vadregényes romokba. Egyikük, Kászoni Gábor különös hatással van rá: ha csak a közelébe kerül, habogni kezd, és nyelőgörcs fogja el…
Anna végül elhatározza, hogy tévéműsort készít az újgenerációs kastélyosokról. Ahogy egyre többet látogat Erdélybe, lassan rájön, hogy ott, az Üveghegyen éppen csak innen találhatja meg önmagát és a boldogságot.
Ugron Zsolna első regénye, mely egyszerre romantikus lányregény és Erdélyben tett gasztronómiai utazás, rég elfeledett ízeket és színeket hoz el az olvasónak. A régi arisztokrácia bensőséges történetei mellett pedig megelevenednek a mai Erdély nehézségektől sem mentes, ám a múlt romantikájától áthatott mindennapjai is.
Ez a legjobb Erdélyben – gondolta. Hogy nem adja könnyen magát. A felszín poros, az utak rosszak. Tönkretett, lepusztított lett mostanra, de minél jobban körbeszimatolod, minél mélyebbre süllyedsz benne, annál inkább meglep. Kiszámíthatatlanul. Egy levessel, egy reneszánsz ablakkerettel vagy az angol trónörökös üknagymamájával.
Ugron Zsolna, író, újságíró. 1978-ban született Kolozsváron, Budapesten él. 2010-ben megjelent első regénye, az Úrilányok Erdélyben hónapokig vezette a sikerlistákat. Az Úrasszonyok trilógia első kötete, az Erdélyi menyegző az utóbbi évek egyik legnépszerűbb magyar regénye volt.

Saját véleményem:
Erdély mellett nem tudok csak úgy elsiklani. Hiába születtem Budapesten, hiába élek többségében itt, a szívemnek Erdély jelenti az otthont. Édesanyám onnan származik, a családom egy része is ott lakik, így kislánykorom óta majd' minden nyarat ott töltöttem. Bebarangoltam a csodálatos vidékeket (sajnos közel sem eleget), rokonokat látogattam, hallgattam a múltról szóló történeteket, és hagytam, hogy körbeburkoljon az a semmi máshoz nem fogható érzés, légkör, ami ennek a gyönyörű országrésznek a sajátja.
Anyu, a nagyszüleim és a rokonok, barátok által rengeteg sztorit hallottam a régmúltról, jókat és rosszakat egyaránt; tudom, milyen volt az élet a Ceausescu korszakban, ismerem az elvett kastélyok huzavonáját, és azt is nagyon jól tudom, mennyire szerteágazó az erdélyi emberek családfája, hogy ott is él rokon, ahol nem is gondolnánk, és könnyen lehet, hogy a szemközti házban egy távoli unokatestvér lakik, akárcsak az utca végén, vagy a város/falu másik végében. Sőt! Bárhol.
De hogy ez mégis miként kapcsolódik Ugron Zsolna történetéhez? Egyszerűen: erről szól.

Az Úrilányok Erdélyben nem kimondottan regény, legalábbis nem a szó közismert formájában; inkább nyaralással egybekötött családlátogatás, mely bepillantást enged az erdélyi mentalistásba, miközben csodaszép tájak mellett suhanunk el. Tehát aki pergő cselekményre vágyik, ne ezt a kötetet emelje le a polcról, mert csalódás lesz a vége. Leginkább úgy tudnám jellemezni, hogy egy életrajzi novelláskötet, regényes alapba fűzve, melynek keretét az erdélyi gyökerekkel rendelkező Anna, és az ő, ilyen-olyan behatásoknak köszönhető visszatalálása adja. A töltelék pedig a család, a barátok, ismerősök, ismerősök ismerősei és egyéb távoli emberek élettörténete.
Anna egy kolozsvári lány, aki szülőföldjét elhagyva Budapesten épített karriert, mely mára, a regény jelenidejére annyira meghatározza az életét, hogy szinte mindent eköré csoportosít. Már nem jár haza, helyette inkább francia vőlegényével éli a pesti nagyvilági életet, s munkát munkára halmoz. Ám amikor bécsi grófnő rokonának éves bálján tiszteletét teszi, történik valami, ami visszahívja Erdélybe, ahol a kezdeti ellenkezése és ridegsége ellenére újra késztetést érez a mielőbbi visszatérésre. Természetesen ehhez köze van egy férfinek is. Miután Anna kitalálja, miként fűzze össze a kellemest a hasznossal, megkezdődik a valódi utazás a múltba és egy másik világba.

Ugron Zsolna nagyon jó kis alapot épített fel, tele remek mellékelemekkel, de valahogy esetemben mégsem aratott átütő sikert. Sajnos sem a stílus, sem a mondanivaló lelkülete nem jött át, ami valószínűleg az írott formának és a karakterek kiforratlanságának köszönhető. Benne van minden, ami Erdélyt Erdéllyé teszi, a végeláthatatlan rokonságtól kezdve, mindenki élettörténetén át a kastélyokig és a történelem zordságáig, mégis... az írott szöveg sokszor elveszi a hangulatát, azt, hogy milyen is ez valójában. Többször is le kellett tennem a könyvet, annyira tömör volt az egyének élettörténete; ráadásul azt sem igazán értettem, miért kellene megismernem egy effektíve ismeretlen ember nagyszüleinek és szüleinek ifjúkortól kezdődő bonyodalmait. Részben tehát ez vett vissza az olvasás élményéből, mivel nem vagyok egy nagy memoárolvasó; részben pedig Anna hideg, elutasító karakterével sem sikerült azonosulnom.
Ami viszont nagyon tetszett, az a kastélyvisszakapós szál. Jó volt látni, olvasni, hogy a rengeteg károsító esemény után a jogos tulajdonosok visszakapták azt, ami az övék, s hogy emiatt, hátrahagyva jól vagy jobban szituált életüket, miként tértek vissza gyökereikhez, és hogy miként igyekeztek újra felvirágoztatni örökségeiket. Egy romos kastéllyal szinte a nulláról kezdeni, ráadásul egy kis faluban, miután az ember évekig luxusban élt, egyik nagyvárosból a másikba repkedett... nem könnyű - mégsem ismeretlen jelenség.
Mindezt pedig jól kiegészítették az olyan pluszt adó emlékek vagy személyek, mint a még élő grófnők/grófok, a régi nagy estélyek, és a történelmi események emlegetése.
Véleményem szerint a könyv nyugodtan elbírt volna hosszabb terjedelmet, bővebb, kevésbé vázlatos és csapongó kifejtéssel, picit masszívabb karakterábrázolásokkal, no meg kevesebb mini életrajzzal. Mindezek tekintetében azt mondanám, az Úrilányok Erdélyben egy remek alapokkal rendelkező történet, tele kiaknázatlan lehetőségekkel, melyet elsősorban azoknak ajánlanék, akik szeretik a lassabb, memoárosabb műveket, kíváncsiak Erdélyre, gasztronómiai utazást tennének ott, vagy egyszerűen csak érdeklődnek a kastélyok visszaperlése körüli és utáni dolgok iránt. A borító hangulata ellenére nem egy könnyed, nyáresti olvasmány, annál jóval komolyabb és markánsabb.


Pontszám: 5/3
Kedvenc szereplő: a grófnő
Kedvenc jelenet: -
Negatívum: csapongó stílus és írásmód
Borító: 5/4




Arab kávétorta


Hozzávalók a tésztához:
  • 25 dkg cukor
  • 6 db tojássárga
  • 1 rúd vanília belseje
  • 1 tábla étcsokoládé
  • 20 szem őrölt kávé
  • 1 evőkanál liszt
  • 6 tojásból felvert fehérje

Mindezeket a hozzávalókat ebben a sorrendben el kell keverni. Majd két lapot sütni belőlük.


Hozzávalók a krémhez:
  • 15 dkg cukor
  • 3 tojássárgája
  • 1 db egész tojás
  • 1 ród vanília
  • 2 dl tej
  • 2 ek. feketekávé
  • 1/2 tábla csokoládé
A hozzávalókból krémet kell főzni. Kihűlve 10 dkg vajat keverünk hozzá, és addig keverjük, míg jó habos nem lesz. Ezután a két tésztalap közé kenjük az egészet. Ha ez kész, Kávémázzal bevonjuk az egész tortát.

Hozzávalók a kávémázhoz:
  • 1 dl erős feketekávé
  • 15 dkg cukor

A hozzávalókat forrásig főzzük, majd langyosra lehűtve használjuk.


(forrás: Ugron Zsolna: Úrilányok Erdélyben)




Nyereményjáték


A kommunizmus idején Romániában számos kastélyt és földterületet vettek el az emberektől, manapság viszont egyre több kerül vissza az őket megillető, eredeti tulajdonosok leszármazottaihoz. Játékunkban tehát a kastélyoké lesz a főszerep.
Minden állomáson találtok egy régi levelet, rajta néhány információval, melyek segítségével ki kell találnotok, melyik család visszakapott kastélyáról van szó. Ha ez megvan, a család nevét írjátok be a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. A mind a három feladatot teljesítők között kisorsoljuk a kiadó által felajánlott regény három példányának egyikét. 
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.






Nézzetek be a többi állomásra is

07/28 Szembetűnő
07/31 Dreamworld
08/03 Sorok Között

2016. július 26., kedd

Nyírd ki ezt a naplót kihívás - 13. nap



A Maxim Kiadó jóvoltából nálunk is megjelent a Nyírd ki ezt a naplót - és alkoss valami újat! c. interaktív könyv, mely nem csak kreativitásra sarkallja gazdáját, hanem szórakoztatja is. Mi több, stressz levezetésére is kiválóan alkalmas.
A feladatok igen sokszínűek, és bár elsőre meghökkentőnek bizonyulnak, egy valamire való könyvmoly számára pedig egyenesen szentségtörésnek, mégis pont a sokkolás és a komfortzónából való kimozdítás a céljuk.
Hitetlenkedésem és belső tiltakozásom ellenére úgy döntöttem, én is belevágok a rongálásba/alkotásba, melynek folyamatát július és augusztus során, lépésről-lépésre veletek is megosztom képekkel, animációkkal, videókkal illusztrálva.
Tartsatok velem a kihívás során, szerezzétek be a saját naplótokat, és játsszunk együtt! Bátorságotok jutalma nem marad el, augusztus végén két aprócska nyereménycsomagot sorsolok ki azok között, akik velem tartanak. 



Keri Smith: Nyírd ki ezt a naplót - és alkoss valami újat

Kiadó: Maxim Kiadó
ISBN: 9789632616780
Oldalszám: 224 oldal
Fordító: Loósz Vera

Fülszöveg:
Mindig azt mondták, hogy vigyázz a könyveidre? Most felejtsd el! Ha van benned egy kis romboló hajlam, hogy összegyűrj, szétvágj, átlyukassz vagy összekoszolj egy könyvet, eljött a te időd. Végre itt egy napló, amivel azt tehetsz, amit csak akarsz. Sőt utasítanak rá…
Keri Smith zseniális alkotása, mely több millió példányban kelt el már világszerte, megmozgatja a fantáziádat, elragadja a képzeletedet, és úgy érezheted, te is képes vagy valami hihetetlen dolgot létrehozni.
Győzd le a félelmedet az üres oldalak iránt, és tapasztald meg az igazi kreativitást!




Tizenharmadik nap


41. lépés - A Sárgaköves Úton


"Rajzold körbe a lábujjaidat!" feladatnál egyértelmű volt az utasítás, így hát nem is terveztem vele semmi extrát... legalábbis a lábujjaimat illetően. A háttérrel kapcsolatban több ötletem is akadt, végül az utolsóként beugró sárgaköves út lett a nyerő, én pedig Dorothy nyomdokaiba léptem. 
Először a jobb, majd a bal lábamat körberajzoltam, utána vonalzó segítségével meghúztam a kövek vonalait, végül pedig színes ceruzák segítségével életet leheltem a műbe.


42. lépés - A női táskák rejtélye...


Na, hát ez az a feladat, ami egy nő számára elég bonyolult, tekintve, hogy a táskáink mágikus erővel bírnak, ergo rengeteg holmit képesek elnyelni és tárolni. Esetemben sincs ez másként, szóval kiválasztottam néhány tárgyat, amik számomra alapvető szükségletnek számítanak. Ilyen a pénztárca, igazolványtok, mobil, szájfény, bevásárlókocsi érme, és egy régi emlék nyomaiként megbúvó mozijegy. 
A körberajzolandó tárgyakat először elhelyeztem, beállítottam, majd egyesével körberajzoltam, végül ceruzával színeztem őket, illetve a szájfénynél nem találtam megfelelő árnyalatú színest, ezért gondolva egyet, magával a szájfénnyel kentem be. A háttérnél sima, mezei krétát használtam, ami hajlakkal fixálva tökéletes tartósságú.


43. lépés - A kutya volt!


Ezt a feladatot sokszor nézegettem, de valahogy sosem csókolt homlokon a múzsa, úgyhogy általában gyorsan tovább is lapoztam, halogatva a megoldását. Egészen máig, amikor is a Spar újságot nézegetve, bele nem botlottam a két kutyus képébe. Akkor még nem tudtam hova rakom, de azt igen, hogy a naplóban a helyük (úgyis annyira várom már a mesét). Ahogy látjátok, végül ráakadtam az otthonukra, két legyet csapva egy ragasztással. Betöltöttem az üres lapot, és eltüntettem az előző feladat átütő nyomait.
Ami a margó firkálást illeti, hasra feküdtem, és hagytam, járjon a  kezem magára, csinálja, amihez kedve van, mintha valóban a suliban ülve, unalmamban firkálgatnék. Ó, és természetesen rossz voltam, előtte a szöveget is elolvastam ám! :D


Nézzetek vissza máskor is, folytatjuk kihívásunkat!





Megtetszett? Szerezz egyet te is!





Nyereményjáték


Egy kihívás nem igazi kihívás, ha nincs valami aprócska tétje! Tartsatok velem a napló kinyírásában, és augusztus végén kisorsolok egy szerencsés nyertest, aki gazdagabb lesz néhány dedikált könyvjelzővel és könyves relikviával.
Hogy ehhez mit kell tennetek? Szerezzétek be a Nyírd ki ezt a naplót! egy példányát, csináljatok meg belőle legalább egy feladatot, melynek fényképes bizonyítékát küldjétek el a www.dreamworld.books.blog@gmail.com e-mail címre, és extra pontokért kedveljetek néhány facebook és instagram oldalt.
Ha pedig augusztus végéig valamilyen oknál fogva nem sikerülne beszereznetek a naplót, sebaj. Egy szerényebb könyves relikviás csomag azok között is gazdára talál, akik megosztják a blog kihívásának bármely napját, és kedvelik a rafflecopterben látható oldalakat.
Fontos! Csak Magyarország területén belül tudok postázni, illetve a nyereményjáték teljesen független a kiadótól.


a Rafflecopter giveaway

2016. július 24., vasárnap

Bosnyák Viktória - Elképesztő!



Mit szólnátok hozzá, ha a nyári szünet közepén egy rejtélyes alapítványtól meghívót kapnátok egy különleges táborba? Ha már a tábor helyszínét is egy rejtvény megfejtésével kellene megtalálnotok?
Jóhegyi Laci, Dóri és Sári - a népszerű Tündérboszorkány-trilógia főszereplői - pont egy ilyen meghívót kapnak és ezzel életük egyik legkülönlegesebb kalandja kezdődik el. A Blogturné Klub három bloggere is részt vett ebben a hihetetlen kalandban és megosztja veletek a véleményét róla. Érdemes követnetek a turnét, ugyanis nem csak plusz információt tudhattok meg a könyvről és a szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is három példányt a Kolibri Kiadó felajánlásában!


Bosnyák Viktória: Elképesztő!

Kiadó: Kolibri Kiadó
ISBN: 9786155450082
Oldalszám: 216 oldal
Illusztrálta: Bernát Barbara

Fülszöveg:
Elképesztő ​​álmai mindenkinek vannak.
A tiéd mi? Luxusnyaralás? Léghajózás? Száguldozás egy spéci terepjáróval? Hogy felvegyenek a legmenőbb gimibe? Vagy olyan őrült barátot szeretnél, aki betör a kedvedért egy múzeumba? Esetleg valami különleges tehetségre vágysz?
Jóhegyi Laci, Dóri és Sári – a népszerű Tündérboszorkány-trilógia szereplői – rejtélyes meghívót kapnak egy ismeretlen suli gólyatáborába. De vajon miért tilos az internet és a mobil használata? Ez gáz! Elmenjenek egyáltalán?
De talán épp ez lesz az a nyár, amikor a legelképesztőbb álmaik is valóra válnak.

Saját véleményem:
Az Apolló Akadémia első kötete elképesztő! De tényleg. Sokáig kerülgettem, azt latolgatva, olvassam-e vagy se, mert bár a fülszövegben volt valami kecsegtető és izgalmas, mégsem éreztem elsöprő vágyat iránta... mígnem bele nem botlottam néhány képbe a belső illusztrációk közül. Ha ennél is pontosabb akarnék lenni, azt mondanám, egészen pontosan egy bizonyos rajz volt az, ami pontot tett a lamentálásom végére.
Most így, az egész könyv - tartalom és illusztrációk - ismeretében, önmagamat ismételve azt tudom mondani, hogy amit Bosnyák Viktória és Bernát Barbara együtt alkotott, az elképesztő! Nem találkoztam még olyan kötettel, amiben az ábrák és a történet ennyire szerves és kiegészítő részei lettek volna egymásnak, mintha egyik sem létezhetne a másik nélkül. Érthetőbben fogalmazva imádtam, hogy a fiatalabb olvasók számára, a monoton(abb) szöveget megtörendő rajzok nem csak úgy ott voltak, egy-egy jelenetet vizuálisan is megjelenítve, hanem furfangos módon beleépültek, mintha az egyik szereplő - Dénes - képregényvázlatai lettek volna.

A történet szereplői (melyek közül többen is ismerősek lehetnek azok számára, akik olvasták a Tündérboszorkány trilógiát vagy annak bármely részét) mind első, középiskolai/gimnáziumi évük előtt álló diákok, akik a nyári szünet közepén meghívót kapnak egy rejtélyes táborba, melyet rengeteg kérdőjel és talány övez. Rögtön első furcsaságként, sejtelmes versike alapján nekik kell megfejteniük a tábor helyszínét, amit most nem lepleznék le, legyen elég annyi, hogy egy közismert budapesti létesítmény.
A táborozás első napján viszont nem sok minden derül ki a programról, azt leszámítva, hogy a gyerekek kedvükre lubickolhatnak, amikor akarnak, vezetőjük egy különös, latin szavakat előnyben részesítő férfi, és hogy - mily' szörnyűség! - ha részt akarnak venni az egyheti üdülésen, le kell mondaniuk a modern technika mindenféle vívmányáról, a facebookkal, telefonnal és társaikkal egyetemben.  Mindezek tudatában akad olyan, aki távozik, ám Jóhegyi Laci, a Lengyel ikrek - Sári és Dóri -, illetve sokan mások maradnak.
Ezen a ponton én már égtem a vágytól, hogy történjen valami, hulljon le a lepel a tábor lényegéről, de az a helyzet, hogy hiába vártam és vártam, mondhatni a kötet legvégéig nem tértünk a tárgyra... ellenben átéltünk rengeteg izgalmas kalandot, melyek kezdetben jó átlagdiákhoz híven unalmasnak, eseménytelennek tűntek, egészen addig, míg a fantázia szárnyra nem kapott. Kis hőseinket ugyanis nem máshova cipelik, mint a Nemzeti Galériába, hogy naphosszat bámulják a festményeket. Nem hangzik valami izgalmasnak, ugye? Elsőre én is lemondó sóhajjal huppantam le a hatfősre verbuválódott gyerekcsapat mellé, hogy végigasszisztáljam, miként bámulják órákon át ugyanazt a képet. A dolgot még inkább súlyosbította, hogy bár imádom a múzeumokat, élek-halok értük, a festmények valahogy - ciki vagy sem - hidegen hagynak. Szépnek szépek, de egyetlen iskolai kiránduláson sem sikerült ámuldozva, percekig szemlélnem, elemezgetnem őket.
Szóval miközben épp letargiába készültem süppedni, történt valami, ami mindent a feje tetejére állított. Olyannyira, hogy minden percben, amikor Sáriék nem a Galériában voltak, azt kívántam, siessenek vissza oda. Bosnyák Viktória olyan lehengerlően és eszméletlenül fantasztikus húzással állt elő, ami nem csupán újdonság a regények világában, de izgalmas, rejtélyes, kiszámíthatatlan, és nem utolsó sorban felcsigázó is! Komolyan mondom, én, akit hidegen hagytak a festmények, jelenleg mindennél nagyobb késztetést érzek aziránt, hogy elbuszozzak, metrózzak a Nemzeti Galériáig és bejárjam, megszemlélve a kigyűjtögetett képeket.
Elismeréssel adózom a szerző és ötlete előtt! Ha engem, 24 éves fejjel sikerült beszippantania, függővé tennie, és megváltoztatnia vaskalapos nézeteimet a művészetek ezen ágával szemben (ami azért is nagy szó, mert a műv.töris tanáraim minden suliban a kedvenceim voltak, de még így is kudarcot vallottak), akkor a fiatalabb, 12-16 éves korosztályt egyszerre neveli kultúrára, tanítja meg számukra, miként engedjék szabadjára fantáziájukat, és keveri szédületes kalandokba. Az Elképesztő! szórakozva tanítja és teszi a kultúrával szemben nyitottabbá olvasóját. 
(És ha netán ezt most olvasná egy rajz- vagy művészettörténelem tanár, akkor azt üzenem innen, a monitor másik oldaláról, hogy ajánlja a diákjainak olvasásra, még azelőtt, hogy belelapoznának a tankönyvbe.)

Picit elkalandoztam, pedig bőven van még szerethető pontja a történetnek. Például a fővárosi helyszínek, melyek elsősorban a budapesti, vagy Budapestet ismerő olvasók számára szívet melengető hangulati kellékként köszönnek vissza, és teszik még átélhetőbbé, valóságosabbá az olvasottakat.
Vagy hogy jelentősebb vizekre evezzünk, a szereplők és kapcsolati rendszerük is nagyon aranyos, vicces, ráadásul egy könnyen emészthető, ámde édes romantikus szálat is életre keltenek - bár ha tippelnem kéne, a későbbiekben lesz itt még több is.
Sári, Dénes, Dóri, Eszter, Yvett és Laci mind-mind nagyon mai, élő karakterek, tulajdonságaikban és stílusukban pedig tökéletesen hozzák korosztályuk sajátosságait, miközben azért érezhető a néhányuk által közvetített, nem minden esetben a mai trendeknek megfelelő üzenet. Leginkább a két-két lánypár között figyelhető meg ez a személyiségbeli ellentét.
(Mellékesen, saját mentalitásomból adódóan, hozzám Sári és Dóri került közelebb- közülük is inkább az egyszerű, barátságos Sári.)

Maga a cselekmény, legyen szó akcióról vagy hétköznapi dolgokról, mozgalmas, mindig pörögnek az események, és ha éppen nem valami jó kis kalandba csöppennek a srácok, akkor a humor, nyomozás vagy a romantika vonalat erősítik, épp olyan és annyi minőségben és mennyiségben, hogy az fiúk és lányok számára egyaránt elfogadható és élvezhető legyen. És mivel fentebb nem tettem, itt elárulom, az Elképesztő! nyugodtan olvasható akkor is, ha nem ismerjük a Tündérboszorkány sorozatot, még úgy is, hogy vannak visszaköszönő karakterek és poénok. 
De nem is szaporítom tovább a szót, olvassátok el! Elképesztő könyv, elképesztő ötlettel és megvalósítással, mind külső-mind belső szempontjából. Engem teljesen elvarázsolt, megdöbbentett, és kimozdított a komfortzónámból. Egyetlen baja van... oké, igazából kettő: 1) Nem kaptam meghívót a táborba. 2) Nincs a kezemben a folytatása. Azután a csavaros és függővéges le(nem)zárás után már a tegnapi megjelenés is késő.


Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Sári, Dénes, Klott Gatya
Kedvenc jelenet: a piktoportálások
Negatívum: nem kaptam meghívót ebbe a táborba
Borító: 5/5




Festmények


Az Elképesztőben számos festmény található, ezek többségét összegyűjtöttem egy pinterest táblára, de fontos, hogy csak akkor nézzétek meg őket, ha nem szeretnétek, hogy olvasás közben meglepetésként hassanak. Ellenkező esetben a könyv befejeztével térjetek vissza, és tekintsétek meg őket eredetiben is. :)


https://hu.pinterest.com/7sheila/bosny%C3%A1k-vikt%C3%B3ria-elk%C3%A9peszt%C5%91/




Nyereményjáték


A történetben fontos szerepet játszik a Magyar Nemzeti Galéria és morzézás is, így a játékunk is ehhez kapcsolódik.
Mind a három állomáson egy, a Magyar Nemzeti Galériában megtekinthető, híres, magyar festő által készített festmény nevét írtuk le a Morze-abc betűivel. Próbáljátok megfejteni a festmény nevét, de nekünk nem erre lesz szükségünk, hanem a festője nevére.
Segítségként a Morze-abc-t mellékeljük.
A rafflecopter megfelelő mezőibe így három, magyar festő nevét várjuk.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


....|---|-.|..-.|---|--.|.-..|.-|.-..|.--.-|...







Nézzetek be a többi állomásra is

07/24 Dreamworld

2016. július 21., csütörtök

Nyírd ki ezt a naplót kihívás - 12. nap



A Maxim Kiadó jóvoltából nálunk is megjelent a Nyírd ki ezt a naplót - és alkoss valami újat! c. interaktív könyv, mely nem csak kreativitásra sarkallja gazdáját, hanem szórakoztatja is. Mi több, stressz levezetésére is kiválóan alkalmas.
A feladatok igen sokszínűek, és bár elsőre meghökkentőnek bizonyulnak, egy valamire való könyvmoly számára pedig egyenesen szentségtörésnek, mégis pont a sokkolás és a komfortzónából való kimozdítás a céljuk.
Hitetlenkedésem és belső tiltakozásom ellenére úgy döntöttem, én is belevágok a rongálásba/alkotásba, melynek folyamatát július és augusztus során, lépésről-lépésre veletek is megosztom képekkel, animációkkal, videókkal illusztrálva.
Tartsatok velem a kihívás során, szerezzétek be a saját naplótokat, és játsszunk együtt! Bátorságotok jutalma nem marad el, augusztus végén két aprócska nyereménycsomagot sorsolok ki azok között, akik velem tartanak. 


Keri Smith: Nyírd ki ezt a naplót - és alkoss valami újat

Kiadó: Maxim Kiadó
ISBN: 9789632616780
Oldalszám: 224 oldal
Fordító: Loósz Vera

Fülszöveg:
Mindig azt mondták, hogy vigyázz a könyveidre? Most felejtsd el! Ha van benned egy kis romboló hajlam, hogy összegyűrj, szétvágj, átlyukassz vagy összekoszolj egy könyvet, eljött a te időd. Végre itt egy napló, amivel azt tehetsz, amit csak akarsz. Sőt utasítanak rá…
Keri Smith zseniális alkotása, mely több millió példányban kelt el már világszerte, megmozgatja a fantáziádat, elragadja a képzeletedet, és úgy érezheted, te is képes vagy valami hihetetlen dolgot létrehozni.
Győzd le a félelmedet az üres oldalak iránt, és tapasztald meg az igazi kreativitást!




Tizenkettedik nap


38. lépés - Banana


Ha azok a címkék beszélni tudnának... avagy nem hittem volna, hogy egyszer az életben áruházakban settenkedve, gyümölcsökről fogok matricákat lecsórni de megtörtént. És az egészben az a vicc, hogy úgy éreztem magam, mintha kétkilós aranyrögöket csempésztem volna ki, holott csak két pici papírdarab volt az egész. De hát ez a jó a naplóban, kimozdítja az embert a komfortzónájából. Na, meg megtanít olyan apróságoknak is örülni, mint egy gyümölcscímke! Láttátok volna az arcomat, amikor anyu szólt, hogy az almákon van három matrica... mintha könyvet kaptam volna! :D
Ami pedig az oldal többi részét illeti, fogtam egy banánt, ceruzával körberajzoltam, lemodelleztem az éleit, majd sima színes ceruzával satíroztam az egészet - a gyümölcs végénél barnát és grafitot használtam, míg a száránál halványzöldet is kevertem bele. Végül fogtam a matricákat, és random beleragasztgattam. A későbbiekben persze tervezem még bővíteni a gyűjteményt, de az biztos nem egy-két hónapomba fog kerülni.


39. lépés - Kéz a kézben



A "rajzold körbe a saját kezedet" című feladat sok magyarázatot nem igényel. Bal mancsomat ráraktam a naplóra, ceruzával körberajzoltam, majd némi szerencsétlenkedés-sikertelen próbálkozás után sikerült elkapnom csiklandós talpú szerelmemet, és az övét is belerajzolni az enyémbe. Miután ez megvolt, testszínű színessel satíroztam a sajátomat, Topi praclijánál pedig barnát és sárgát használtam. A művelet végén még egy kis lila körömlakkozást is beiktattam filccel, ha már aznap egyébként is olyan volt a körmeimen.


40. lépés - A/lap Csodaországban


Sokszor átlapoztam ezen az utasításon, mert bár ötletem nem volt, azt tudtam, hogy semmiképp sem szeretném fizikálisan elveszteni. Ma viszont belém hasított a felismerés, hogy mi lenne, ha Csodaországba száműzném?! El is veszne, de meg is maradna.
Némi töprengést követően fogtam egy sima A4-es lapot, körberajzoltam a napló egyik oldalát, kivágtam, majd felvázoltam rá egy kulcslyukat, egy fa sziluettjét és az alatta ücsörgő Alice-t. Aztán szépen kivágtam a kulcslyuk belsejét és a faágak közti réseket. Következő lépésként fehér festékkel lekentem a fehér részeket, feketével pedig a külső részt. Száradás után csillámló ezüst zseléstollal mintákat rajzoltam a feketeségbe, és a lap három élét beragasztózva ráragasztottam az elveszendő oldalra. Ahogy ezzel kész voltam, felvéstem a fehérségbe a jól ismert mondatot, majd fogtam egy lapot, és fekete-fehér, hullámzó, bohókás utat rajzoltam, festettem. Miután ezzel is végeztem, méretre vágtam, és szépen bedugtam a két lap közé - vagyis bármikor kivehető -, és ezüsttel órákal rajzoltam a feketére mázolt helyre, mintha a fáról csüngnének. 
Noha beleszerettem ebbe a műbe, a fehér lapot üresnek találtam, így oda sima ceruzával felrajzoltam pár csodaországi kelléket. Hogy milyen lett a végeredmény? Lentebb láthatjátok! :)



Nézzetek vissza máskor is, folytatjuk a kihívást!





Megtetszett? Szerezz egyet te is!





Nyereményjáték


Egy kihívás nem igazi kihívás, ha nincs valami aprócska tétje! Tartsatok velem a napló kinyírásában, és augusztus végén kisorsolok egy szerencsés nyertest, aki gazdagabb lesz néhány dedikált könyvjelzővel és könyves relikviával.
Hogy ehhez mit kell tennetek? Szerezzétek be a Nyírd ki ezt a naplót! egy példányát, csináljatok meg belőle legalább egy feladatot, melynek fényképes bizonyítékát küldjétek el a www.dreamworld.books.blog@gmail.com e-mail címre, és extra pontokért kedveljetek néhány facebook és instagram oldalt.
Ha pedig augusztus végéig valamilyen oknál fogva nem sikerülne beszereznetek a naplót, sebaj. Egy szerényebb könyves relikviás csomag azok között is gazdára talál, akik megosztják a blog kihívásának bármely napját, és kedvelik a rafflecopterben látható oldalakat.
Fontos! Csak Magyarország területén belül tudok postázni, illetve a nyereményjáték teljesen független a kiadótól.


a Rafflecopter giveaway

2016. július 19., kedd

Nyírd ki ezt a naplót kihívás - 11. nap



A Maxim Kiadó jóvoltából nálunk is megjelent a Nyírd ki ezt a naplót - és alkoss valami újat! c. interaktív könyv, mely nem csak kreativitásra sarkallja gazdáját, hanem szórakoztatja is. Mi több, stressz levezetésére is kiválóan alkalmas.
A feladatok igen sokszínűek, és bár elsőre meghökkentőnek bizonyulnak, egy valamire való könyvmoly számára pedig egyenesen szentségtörésnek, mégis pont a sokkolás és a komfortzónából való kimozdítás a céljuk.
Hitetlenkedésem és belső tiltakozásom ellenére úgy döntöttem, én is belevágok a rongálásba/alkotásba, melynek folyamatát július és augusztus során, lépésről-lépésre veletek is megosztom képekkel, animációkkal, videókkal illusztrálva.
Tartsatok velem a kihívás során, szerezzétek be a saját naplótokat, és játsszunk együtt! Bátorságotok jutalma nem marad el, augusztus végén két aprócska nyereménycsomagot sorsolok ki azok között, akik velem tartanak. 


Keri Smith: Nyírd ki ezt a naplót - és alkoss valami újat

Kiadó: Maxim Kiadó
ISBN: 9789632616780
Oldalszám: 224 oldal
Fordító: Loósz Vera

Fülszöveg:
Mindig azt mondták, hogy vigyázz a könyveidre? Most felejtsd el! Ha van benned egy kis romboló hajlam, hogy összegyűrj, szétvágj, átlyukassz vagy összekoszolj egy könyvet, eljött a te időd. Végre itt egy napló, amivel azt tehetsz, amit csak akarsz. Sőt utasítanak rá…
Keri Smith zseniális alkotása, mely több millió példányban kelt el már világszerte, megmozgatja a fantáziádat, elragadja a képzeletedet, és úgy érezheted, te is képes vagy valami hihetetlen dolgot létrehozni.
Győzd le a félelmedet az üres oldalak iránt, és tapasztald meg az igazi kreativitást!




Ötödik nap


35. lépés - Willy Wonka, Willy Wonka


Ez a feladat minden bizonnyal Willy Wonka kedvence lehetne, míg a fogorvosok sírva lapoznának tovább. Én viszont Willy Wonka táborát erősítve úgy döntöttem, mindenféle nyalánksággal töltöm meg a rendelkezésre álló helyet. 
Semmiképp nem akartam DNS-től hemzsegő rágókat beragasztani, inkább maradtam a ceruzáimnál és a reklámújságoknál, illetve végül egy vajkaramellás papír is becsusszant. Vajkaramella, Jelly Bean, fánksereg, csokis-tejszínhabos cappucino, és fini pillecukor - a fogsorvasztás és kényeztetés teteje, egy cseppnyi mézzel édesítve. Hát kell ennél több? (Amennyiben igen a válasz, az üres helyek bővthetőek ám...)


36. lépés - Mamutok nyomában


Irulok-pirulok, de a látottakon nincs mit szépíteni, odafent bizony stabil támasztékkal áldottak meg, amolyan mamutos méretekkel. :D
A lenyomatok megvalósítását egyébként egyszerűen oldottam meg; magamban ujjongva, hogy már megint bekenhetem magam festékkel, jó alaposan befestékeztem az egyik talpamat először piros, majd narancssárga festékkel, és miután ez megvolt, ráálltam a lapokra, jó alaposan odapréselve a praclimat. Az eredmény? Manny nyom az utókornak - és még ásni sem kell érte! :D


37. lépés - Reggeli Próféta


Drága mugli olvasók, bizony be kell vallanom, hozzánk rendszeresen megérkezik a Reggeli Próféta legfrissebb száma, így hát kézenfekvőnek tűnt, hogy egy ilyen, már-már varázslatos naplóba, mint ez, egy hasonlóan különleges újságból vágjak ki cikkeket.
Viccet félretéve, eszem ágában sem volt mindenféle unalmas politikai vagy botránycikkel rondítani a könyvemet, hogy aztán évek múltán, amikor felütöm ezt az oldalt, egy semmitmondó hírt lássak. Nem. Inkább kerestem Daily Prophet képeket, amiket kinyomtattam és beragasztottam. Többségüket rendes papírragasztóval rögzítettem, míg a feladatot takaró kép hátuljára két celluxot fogtam, hogy bármikor kivehető legyen. 

Nézzetek vissza holnap is, folytatjuk mesés kihívásunkat!




Megtetszett? Szerezz egyet te is!





Nyereményjáték


Egy kihívás nem igazi kihívás, ha nincs valami aprócska tétje! Tartsatok velem a napló kinyírásában, és augusztus végén kisorsolok egy szerencsés nyertest, aki gazdagabb lesz néhány dedikált könyvjelzővel és könyves relikviával.
Hogy ehhez mit kell tennetek? Szerezzétek be a Nyírd ki ezt a naplót! egy példányát, csináljatok meg belőle legalább egy feladatot, melynek fényképes bizonyítékát küldjétek el a www.dreamworld.books.blog@gmail.com e-mail címre, és extra pontokért kedveljetek néhány facebook és instagram oldalt.
Ha pedig augusztus végéig valamilyen oknál fogva nem sikerülne beszereznetek a naplót, sebaj. Egy szerényebb könyves relikviás csomag azok között is gazdára talál, akik megosztják a blog kihívásának bármely napját, és kedvelik a rafflecopterben látható oldalakat.
Fontos! Csak Magyarország területén belül tudok postázni, illetve a nyereményjáték teljesen független a kiadótól.



Jessie Ann Foley - Egyszerű dal



A ‘80-as, ‘90-es években még hódított a Nirvana és a grunge, amiből mi sajnos kimaradtunk, mert túl fiatalok vagyunk, de az Egyszerű dal elhozza nekünk a hangulatot, és leírja, milyen volt tininek lenni abban az időszakban.

Július 14 és 18 között ti is megismerhetitek Maggie-n keresztül, elég, ha követitek az állomásokat, és a turné végén még a könyv egyik példánya is a tiétek lehet a Ciceró kiadó jóvoltából.


Jessie Ann Foley: Egyszerű dal

Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
ISBN: 9789635399956
Oldalszám: 240 oldal
Fordító: Kleinheincz Csilla

Fülszöveg:
1993-at írunk, és az X-generáció Kurt Cobain és a grunge mozgalom zenéjére dübörög. A tizenhat éves Maggie Chicago nagyvárosából az Ír-tenger partjára kerül, egy szélfútta városkába, ahol rockzenész nagybátyja, Kevin által küldött magazinokon és édességeken tengődik, és nem tudja, valaha is megtalálja-e a helyét ebben az új világban. Amikor lecsap rá az első szerelem és egy hirtelen haláleset, Maggie tiltott zarándokútra indul, hogy teljesítsen egy utolsó kívánságot: „élj!”

Saját véleményem:
Annak idején, amikor először találkoztam az Egyszerű dal magyar borítójával, egyből magára vonta a figyelmemet. Nem mondhatnám, hogy álmaim fedlapjára leltem benne, mégsem eresztett, úgyhogy adtam egy esélyt a fülszövegnek is, amiben először Írország, majd a születési évtizedem fogott meg. Aztán amikor elkezdtem olvasni a könyvet, a lelkesedésem valahogy tovapárolgott. Úgy éreztem, mintha vasgolyókat láncoltak volna hozzám - lefordítva: hiába olvastam, nem haladtam. Nem láttam, hova szeretnénk kilyukadni, nem kapott el sem a '90-es évek hangulata, Kevint leszámítva a karakterek sem nyúltak ki értem, és valahogy semmi nem volt kerek. Még a túlbonyolított leírások is csak süppedő mocsárként húztak lefele. Éreztem, hogy le kell tennem, és időt kell adnom neki, magamnak és kettőnk kapcsolatának. Másnap újra megpróbáltam, és miután átrágtam magam a kezdeti semmin (kb első 50 oldal), arra lettem figyelmes, hogy felfaltam a háromnegyed regényt. Mindössze annyit kellett elfogadnom, hogy ez nem egy átlagos ifjúsági történet, nevén nevezhető cselekménnyel/konfliktussal/bonyodalommal, hanem egy fiatal lány életének sorsdöntő szakasza, mely egyszerű és emberi, mentes minden mondvacsinált drámától és sallangtól.
Biztos vagyok benne, hogy az Egyszerű dal nem fog mindenkinek tetszeni, nem lesz pár hónap alatt hiánycikk a webshopokban, és még csak a közösségi oldalakon sem fog kitűnni a csillagozása, de ez jól is van így. Nem világmegváltó történet, a szerző stílusa és karakterei is távol állnak ettől, mégis... Az Egyszerű dal ahelyett, hogy a toplistám élére ugrott volna, a szívemet célozta meg. Oldalról oldalra, mondatról mondatra lopózott be a bőröm alá, és alakított szavakból formált családtaggá. Nem tudom másként leírni, amit éreztem, mint úgy, hogy Maggie, Kevin, Eoin, a többiek és a világ, amiben éltek, az otthonommá váltak. Ne kérdezzétek, miért, mert nem tudom.

Akárhogy is osztok-szorzok, Jessie Ann Foley regénye rétegkönyv, méghozzá elsősorban azon rétegé, amelyik élt a '90-es években, szerette/ismerte az évtizeddel járó különleges hangulatot, melyben egyszerre keveredett a múlt és a jövő, amit átitatott a zene, és amiben még nem siklottak el egymás mellett az emberek.
Jó volt kicsit visszaidézni vagy látni, milyen is volt akkoriban az élet, amikor a srácok a szabadban játszottak, amikor a randiknak volt értéke, és az egész udvarlást átitatta a szexuális feszültséggel teli édes, évődő, tilos, kacérkodó érzés, amikor az emberek valós kíváncsisággal elegyedtek társalgásba szomszédaikkal barátaikkal, amikor meghatározó volt a zenei ízlés, vagy amikor húrokat feszegetve próbálgatta a társadalom a szabadság felfedezését, és tucatnyian keresték önkifejezési formájukat. Ám a legbravúrosabb az egészben az, hogy mindezt a szerző nem zúdította a nyakamba, pusztán jól irányzott karakteri megnyilvánulásokkal vagy háttérelemekkel érzékeltette. Úgyhogy ha valakit ez tartana vissza, ne féljen, se a '90-es évek hangulata, se Kurt Cobain, se a Nirvana nem olyan eleme a könyvnek, ami kizárná azokat, akik nem ismerik, nem szerették ezt a fajta életérzést. Inkább csak emlékbeindító csemegék a másik oldalnak.

Maga a történet tehát a változásról, a fejlődésről, és a szárnybontogatásról szól. Egy fiatal kamaszlánynak köszönhetően figyelemmel kísérhetjük, mit jelent egy, a 90-es évek köztes állapotára jellemző életszakaszba lépni, ahol az ember már nem gyerek, de még nem is felnőtt.
Maggie ugyanolyan dilemmákat él meg, mint bármelyik tini. Meg kell tapasztalnia, mit jelent felnőni, pasizni, testi kapcsolatot létesíteni, miközben fel kell dolgoznia a komfortzónájából való kiszakítást, az elválást számára kedves családtagoktól, és mindennek tetejébe még be is kell illeszkednie egy új kultúrába.
A kamaszkor a legmeghatározóbb, legjellemformálóbb időszak egy ember életében, ilyenkor minden apróság elefántméretűnek tűnik. De ha az illetőt olyan sokkhatások érik, mint a válás, vagy egy új mostohaszülő elfogadása, netán új helyre (földrészre) való költözés, ami miatt távolra kerül szeretteitől, az bizony keményen megviseli az embert. Maggie-nek pedig mindezt egyszerre kell megélnie. Írországba költözve magába fordul, nem találja helyét, meggyűlöli anyját, és emiatt néha hülyeségeket csinál. Mindez egészen addig így megy, míg az idő és egy tragédia új célt, más megvilágítást nem ad életének.
Az Egyszerű dal legnagyobb erőssége a karakterfejlődés; hősnőnk nagy utat jár be, én valahogy érzelmileg mégsem tudtam Maggie-hez közel kerülni. Kívülállóként például nem mindig értettem a fene nagy ellenszenvét az anyjával szemben, viszont az tetszett, hogy kettejük kapcsolata eszközként is szolgált a karakterfejlődés tekintetében.
Akik ellenben minden szempontból hatottak rám, azok a mellékszereplők. Imádtam az öreg Dan Sean házában iszogatni és beszélgetni, belezúgtam a mindenki által utált és meg nem értett, jószívű, ámde problémás nagybácsiba, Kevinbe, és ellágyultam az édes ír fiútól, aki fényt vitt Maggie életébe.

Mindent egybevetve bár nem lett életem regénye az Egyszerű dal, maradandó nyomot hagyott bennem. Elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretik az egyszerű, kicsit különc regényeket, amik nem akarnak olvasójuktól nagy dolgokat, csak úgy vannak, kikapcsolnak, elgondolkodtatnak.

Pontszám: 5/4,5
Kedvenc szereplő: Kevin, Dan Sean, Eoin
Kedvenc jelenet: Kevin minden jelenete, és az egynapos dublini túra Eoinnal
Negatívum: túlírtság
Borító: 5/4




A magyar címről


A regény magyar címe sokaknak ismerősen csenghet, nem véletlenül, ugyanis a Tankcsapda egyik népszerű dalának is ez a címe. Ám ennél jóval jelentősebb párhuzam vonható a kettő között, mely a történet szempontjából többszörösen is találó. 
Hogy mégis miféle párhuzam? Az a Tankcsapda nyilatkozatából egyértelművé válik:

"A dal címe mögött zárójelben látható I. M. K. C. azt jelenti, hogy In Memoriam Kurt Cobain, de ezt nem akartuk direktben kiírni. Egyrészt mert nem róla szól, másrészt meg nem azért készült, mert szegény Cobain meghalt és akkor most írjunk egy emlékdalt. Nem vagyok én ilyen emlékdalíró srác... Viszont annyira rápasszolt a dal hangulata ezekre a Nirvanás dolgokra, konkrétan a Polly című szám kezdő riffjei hallhatóak is a dalban. Ha nem írjuk ki a dolgot, akkor esetleg valaki azt hihetné, hogy \´hát ez meg itten ánplágdium, vagy, hogy is mongyák\´! Ha-ha! Szóval nem akartuk, hogy bárki is plágiummal vádoljon minket, ráadásul utalás szinten megjelenik a dalban Kurt Cobain, így arra gondoltam, hogy így a dolgot mindenestül el lehet intézni. A Polly-s téma onnan jött, hogy már megvolt az Egyszerű dal, amikor elkezdtem filózni, hogy honnan a fenéből olyan ismerős ez az akkordmenet? Honnan a f... ból lophattam? ! Ha-Ha! És beugrott, hogy egy akkord különbséggel ez a Polly, és akkor akár össze is köthetném a kettőt.
A többiek mit szóltak hozzá?
Cseresznye az, aki az ilyen típusú dalokat nem annyira kedveli, de ez még neki is nagyon tetszett. Buzsiknak pedig egyenesen ez a kedvenc dala a lemezről!"


És hogy miért volt még remek választás az Egyszerű dal, mint cím?
- A Tankcsapda dal pont annyira szól Kurt Cobainről, amennyire a regény. Benne van, meghatározó, de mégsem ő a kulcsfigura.
- Tartalmilag a regény baromi egyszerű, nem akar világot megváltani, nem akar adrenalinnal feltölteni, egyszerűen csak van, mert néha ilyen is kell.
- A hangulata tökéletesen visszaadja a könyvét. A laza nemtörődömséget, a szabadságot, az életigenlést, és vele együtt a halál szelét, ami ott ólálkodik. 

Olvassátok el az Egyszerű dal dalszövegét, vagy hallgassátok meg a Tankcsapda számát és az eredeti Nirvana-féle Polly-t.




Öltözz úgy, mint Maggie!






Nyereményjáték


A zene főszerepet játszik ebben a könyvben, több előadó dala is megszólal, de a főszerep mégiscsak Kurt Cobainé és a Nirvanáé. Nincs más dolgotok, mint egy részlet alapján felismerni az adott számot, és azt beírni a rafflecopter megfelelő sorába.
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre tud postázni. A nyertesnek 72 órája van, hogy válaszoljon a kiküldött e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.






Nézzetek be a többi állomásra is

07/14 Bibliotheca Fummie
07/15 Szembetűnő
07/16 Sorok között
07/17 Deszy könyvajánlója
07/18 Dreamworld