2016. július 14., csütörtök

Kylie Scott - Play



Emlékeztek még Eve és David történetére a Stage Dive sorozatból? Az Ünnepi Könyvhétre megjelent a folytatás a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából, most pedig velünk tarthattok, hogy megismerjétek Mal, a zenekar rosszfiús dobosa, és a kissé szerencsétlen Anne kapcsolatát is.
 Tartsatok velünk július 1-e és 13-a között, amikor hét blogger bejegyezésein keresztül követhetitek nyomon őket, és ha velünk játszotok, megnyerhetitek a kiadó által felajánlott 3 nyereménypéldány egyikét!


Kylie Scott: Play - Futam

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
ISBN: 9789633996720
Oldalszám: 376 oldal
Fordító: Császár László

Fülszöveg:
Csak arról volt szó, hogy úgy tesz, mintha egy rocksztár barátnője lenne. Arról nem, hogy bele is szeret...
Mal Ericson, a világhírű Stage Dive rockbanda dobosa villámgyorsan rendbe akarja tenni az életét – egy rövid időre legalábbis. Úgy gondolja, a látszathoz az is éppen elég lesz, ha egy igazi jókislánnyal kezd mutatkozni. Nem úgy tervezte, hogy ez az átmeneti helyzet állandóvá válik, és nem sejthette, hogy éppen így találja meg az igazit.Anne Rollins álmában sem gondolta volna, hogy megismerkedik majd a rock egyik istenével, akinek a posztereivel tinédzserkorában ki volt plakátolva a szobája – és különösen nem ilyen körülmények között. Anne ugyanis anyagilag nem áll valami jól. Illetve nagyon nem. Ugyanakkor érzi, hogy ha pénzért cserébe úgy tesz, mintha a vad partiarc dobos csaja lenne, annak semmiképpen nem lehet jó vége. És teljesen mindegy, hogy mennyire szexis pasi Mal. Vagy mégsem?

Saját véleményem:
Na kérem, így kell sablonhalomból ütős sztorit kreálni! Kylie Scott bebizonyította, hogy igenis működhetnek a már milliószor olvasott elemek úgy is, mintha most találkoztunk volna velük először. A recept ráadásul nem is bonyolult: végy két dilinyós, ámde szerethető főszereplőt, fűszerezd meg őket némi őrültséggel, adj hozzájuk sziporkázó mellékkaraktereket, néhány adagnyi szenvedélyt, és tálald remek stílusban. Desszertként pedig jöhet a humor. A vendégeid (olvasóid) garantáltan boldogan távoznak majd, a mielőbbi viszontlátás gondolatával.
Mondjuk én a magam részéről fel sem álltam volna, szívem szerint egyik repetát rendeltem volna a másik után. Mal és a Play egyszerűen fantasztikus! Klasszisokkal felülmúlja az első részt! Persze ebben Malnek, a mániákus tekintetek kiváltójának is nagy szerepe van, mivel (szerintem) ő az egész Stage Dive csapat legütősebb eleme. Olyannyira, hogy képes volt több mint száz oldalon keresztül, masszív vigyort varázsolni az arcomra, és elfelejtetni velem, mennyire sablonos is az egész alapszituáció. Hogy mire is gondolok?
Hősnőnk, Anne egy teljesen átlagos, hétköznapi lány (1), aki egyik nap arra ér haza, hogy legjobb barátnője és szobatársnője se szó, se beszéd lelépett, hátrahagyva Anne-t és egy csinos kis tartozást (2). Nem elég, hogy szegénynek nincs szerencséje a szerelemben, még a barátai is sorban verik át (3). Ám szerencsére ott van - mindenki - Laurenje, aki felkarolja és magával hurcolja Ev és David egyik fergeteges bulijába (4), ahol hősnőnknek mintegy véletlenként sikerül telefonon úgy kiönteni szívét, hogy azt a sötétbe húzódó Mal végighallgatja (4). Az a Mal, akiért tinikora óta rajong, akivel kitapétázta a szobáját, és akiről olyan sok mindent fantáziált már (5). Némi beszélgetés és civakodás után (6) szétválnak útjaik... egészen másnapig, amikor is a bolondos dobos meglepetésként beköltözik a lány lakásába, mint legújabb albérlője (7). Az igazi fordulatot viszont az jelenti, amikor Mal egyezséget ajánl: kifizeti Anne tartozását, mitöbb berendezi az üresen tátongó lakást, ha a lány kamuból eljátssza, hogy a barátnője (8) - de természetesen igazi, gyengéd érzelmek kizárva (9). 

Gyakorlott NA olvasók ennyiből már simán összerakják a sztorit - én sem vagyok kivétel, de az az igazság, hogy ebben az esetben mindez nem érdekelt. Onnantól, hogy első percben elkapott a gépszíj, egészen a végéig kikapcsoltam az agyamat és sodródtam az árral, megélve a szereplők érzéseit, vagy éppen jókat mosolyogva rajtuk. 
Anne szimpatikus, aranyos hősnő, némi Bridget Jones beütéssel. Kylie Scott lányaiban egyébként is az a jó, hogy egytől egyig - tényleg - hétköznapiak, nem tökéletesek, és valóban úgy élik meg a velük történő hihetetlen és egyben szürreális dolgokat, ahogyan azokat valószínűleg mi is tennénk. Ebben az esetben például baromi realisztikus volt, ahogy Anne kezelte testet öltött bálványának lényét/viselkedését/jelenlétét. Továbbá szimpatikus volt, hogy narrációjának köszönhetően, a fejébe látva nem egy álszerény, visszahúzódó szűzlány gondolatait kellett végigolvasni, hanem azt, miként küzd a logikus gondolkodása az ösztöneivel. Én is belegondoltam, mit tennék, ha hirtelen nem csak megjelenne előttem rajongásom "tárgya", de olyasmiket ajánlana vagy csinálna, mint Mal...  És bizony rá kellett jönnöm, hogy feltehetően jómagam is egyszerre szeretném kinyírni (a hülye beszólásai/beégetései miatt), megtapizni, és kihasználni az alkalmat, hogy annyi időt töltsek vele, amennyit csak lehet. Szóval Anne tettei és gondolatai tökéletesen érthetőek, átérezhetőek, főleg, hogy fiatalos, bensőséges hangvételével úgy meséli el a dolgokat, mintha a barátnői lennénk. 
Ami pedig Malt illeti... *mániákus tekintet*... hát.... ő igazán lábrogyasztó. Ahogy az a nagykönyvben meg van írva, tökéletes testtel rendelkezik, melyről nem hiányozhatnak a tetoválások, és nő legyen a talpán, aki ne szeretné húsvér valójában is látni azt a buta kitárt szárnyú madarat, miközben ez a félisten félmeztelenül hajlong, sétál, vagy tulajdonképpen bármit csinál, mégsem ettől lesz szívtipró. Örökmozgó, bolondozó, esetenként egomán énje teszi feledhetetlenné, na meg doboló ujjai. Úgy tud alfahím lenni, hogy közben nagyon is szertelen, laza és idióta. Ráadásul mindez remekül passzol dobos mivoltához. 
Anne-nel tökéletes párost alkotnak! Kezdettől fogva, érezhető köztük a kémia, olyannyira, hogy az olvasó minden pillanatban azt várja, mikor esnek már egymásnak, felrobbantva a világot. Csakhogy a szerző ezúttal tovább korbácsolta az izgalmakat, és megfűszerezte egy évődő, játékos adok-kapok háborúval az egészet, ami egyszerre volt szórakoztató, perzselő, és pillanatról-pillanatra szította tovább a tüzet. Mint tudjuk, a tiltott dolgok a legédesebbek...
Természetesen egy New Adult regényben kötelező elem a lelki sérülés, itt sincs másképp. Mal esetében rögtön az elejétől érezhető, hogy valami nem kerek, és ezt a környezete fura kérdezősködése és önnön hangulatváltozása is megerősíti, ugyanakkor egy-két elszólás alapján Anne sem kivétel. Amiben viszont más a Play az átlaghoz képest, az a titokzatosság. A jelek annyira szerteágazóak Malnél, hogy hiába tippelget az ember, nem feltétlenül jön rá, és ez nagyon jól is van itt. A szerelmi szál mellé remekül jön a pici rejtély és kutatás, extra izgalmat ad a műhöz.

Mindent egybevetve, a Play klasszisokkal felülmúlja a Licket. Vicces, szenvedélyes, pörgős, szereplői pedig szerethetőek. És idióták. Úgyhogy ha romantikus, humorban gazdag, perzselő, minőségi New Adult könyvre vágytok. bátran ajánlom. De figyelem, a Play hőmérséklet növekedést és mániákus tekintetet válthat ki olvasójából! Bizonyos esetekben mindez nagyfokú birtoklási vággyal is párosul, melynek legfőbb célpontja Mal.


Pontszám: 5/5
Kedvenc szereplő: Mal, Anne, Lauren
Kedvenc jelenet: ágytörős, és a beköltözés
Negatívum: -
Borító: 5/5




Nyereményjáték


Mivel a regény férfi főszereplője, Mal tölti be a dobos szerepét a Stage Dive zenekarában, adja magát, hogy ebben a játékban híres rockegyüttesek dobosait kell kitalálnotok. Minden blogon találtok egy képet az adott zenészről, és segítségként a posztokban elrejtve megtaláljátok a zenekar nevét is. A Rafflecopter megfelelő dobozába a dobos és az együttes nevét is be kell írnotok! Ha velünk játszotok, megnyerhetitek a három nyereménypéldány egyikét.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)






Nézzetek be a többi állomásra is

07/01 CBooks
07/03 Angelika blogja
07/05 Deszy könyvajánlója
07/07 MFKata Gondolatai
07/09 Insane Life
07/11 Sorok között
07/13 Dreamworld

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése